Elkezdődött a Nemzeti Vágta

A versenyző 72 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával ünnepélyesen megnyitották szombat délelőtt a 8. Nemzeti Vágtát a fővárosi Hősök terén kialakított speciális versenypályán.

MTI

2015. szeptember 19., 15:302015. szeptember 19., 15:30

„Ameddig az emberi emlékezet vissza tud tekinteni a múltba, őseinket mindig lóháton mutatja be a történelem. Honfoglaló Árpád harcosaitól és a kalandozó magyaroktól kezdve középkori nehézlovasainkon át a huszárokig lóháton szolgáló katonáink mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mesterségbeli tudásnak és az elkötelezettségnek, bajtársiasságnak és bátorságnak, a hazaszeretetnek olyan példáját adták, amire nekünk is figyelnünk kell” – hívta fel a figyelmet a magyar mint lovas nemzet történelmi hagyományaira ünnepi beszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Kun Szabó István és a verseny szervezőinek képviselői koszorút, a résztvevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Hősök emlékkövénél.

A vágtát, mint minden évben, idén is a hadtörténelem egy kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárja előtt tiszteleg a rendezvény.

Rostás Pál a napóleoni háborúban 1813-ban az észak-itáliai hadszíntéren küzdött. Bajtársai mind megsebesültek és visszavonultak, a vitéz közhuszár ezt biztosítva egyedül küzdött a többszörös túlerővel szemben, majd harminc sebből vérezve hunyt el a csatatéren. A huszár és katonai erények közül a legmagasztosabb, a bajtársak életéért való önkéntes áldozat példáját állítja elénk – fejtette ki Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya.

A beszédeket követően a versengésben résztvevő 72 település lovasai vonultak fel, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat. Ezzel hivatalosan kezdetét vette a 8. Nemzeti Vágta.

Ezt követően nagyszabású történelmi gálaműsor keretében – a jó időnek köszönhetően nagyszámú közönség előtt – vonultak fel a Szentlászlóvölgyi Lovas Hagyományőrző Egyesület lovasai, salföldi kopjások, bugaci csikósok, pusztai ötösök, majd huszárok tartottak bemutatót.

A versenyprogram a kishuszárvágta és a Nemzeti Vágta előfutamaival folytatódik. A nap során rendezik meg a fogatvágta előfutamait és a jótékonysági sztárfutamot is. A programot kocsitoló verseny, agárfutam, lovas dámák bemutatója színesíti.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges étel- és italkínálattal is várja a vendégeket az 56-osok terén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés