
Másodszor is átadták pénteken az Arad–Temesvár-autópályát – a sztrádát még 2011-ben ünnepélyes keretek között megnyitották a forgalomnak, igaz, közel sem állt még készen.
2013. augusztus 11., 17:012013. augusztus 11., 17:01
Azóta sebességkorlátozások lassították az itt áthaladó forgalmat, pénteken azonban ezeket is feloldották. Az építő vállalat kétéves garanciát vállal, ezalatt valamennyi menet közben felmerülő gondot saját költségen orvosolnak, ígéri Octavian Braşai projektmenedzser. Elmondása szerint egyébként ez a sztráda épült eddig Romániában a legalacsonyabb költségek mellett, kilométerenként 4,3 millió euróból hozták ki. Mint Laurenţiu Stavrat, az építőtelep vezetője részletezte, az autópályán tizenegy hidat építettek, az aszfaltréteg összterülete pedig eléri a kétmillió négyzetmétert. A munkálatokat az FCC Construccion és az Astaldi vállalatokból álló konzorcium végezte el.
Az sztráda átvételekor Emil Ruşoi, az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) képviselője eközben arról beszélt, hogy nem róttak és rónak ki bírságot az építőkre a késedelem miatt, mivel a szakhatóság jóváhagyta az átadási időpont kitolását. Hozzátette: menet közben más felmerülő problémák miatt kellett a vállalkozóknak bírságot fizetniük, azonban Emil Ruşoi elmondása szerint ezek összege nem jelentős.
Mint ismeretes, az Arad–Temesvár-sztráda része a dél-erdélyi autópályának, ami pedig a IV-es páneurópai folyosó részét képezi. A tervek szerint romániai szakasz Arad és Temesvár érintésével Nagyszeben felé tart majd, majd az egykori szász városnál dél felé kanyarodva hagyja el Erdélyt. Az építési munkálatokhoz 2009 elején láttak hozzá az építők, a kivitelezési határidő 24 hónap volt. 2011 decemberében megnyitották a forgalomnak, azonban csak mostanra sikerült véglegesíteni a sztrádaszakaszt. Ez 32,25 kilométer hosszú, összesen 482,8 millió lejt (135,43 millió euró) fordítottak a megépítésére.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!