Elhunyt Szalai Annamária, az NMHH elnöke

Hosszú betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke. Alig 51 éves volt.

2013. április 12., 17:072013. április 12., 17:07

2013. április 12., 18:212013. április 12., 18:21

Szalai Annamáriát 2010. augusztus 11-i hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a Médiatanács elnöke.

1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. 1982-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói, 1990-ben az ELTE BTK-n népművelői, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán szakközgazda diplomát szerzett. 1982–84 között a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskolában tanított, 1984-től 1985-ig a Zalai Hírlapnál újságíró, 1985–97 között a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető volt. 1995 és 1997 között a Mozisok Országos Szövetségének elnöki tisztét is betöltötte. 1997-től 2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatójaként dolgozott. 1996-tól a Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke, 1997-től a Zala Art Alapítvány kuratóriumi tagja.

1991-ben lépett be a Fideszbe. 1993–2003 között a párt Zala megyei választmányának elnöke, 2003–2004-ben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának alelnöke volt. 1994–1998 között Zalaegerszegen önkormányzati képviselő, 1998–2002 között a Zala Megyei Közgyűlés tagja volt. 1998-tól országgyűlési képviselőként tevékenykedett, a Fidesz Zala megyei területi listáján jutott be a parlamentbe, ahol a külügyi, a kulturális és sajtó, a nemzetbiztonsági, az informatikai és távközlési, valamint a társadalmi szervezetek bizottságának munkájában vett részt. 2004 tavaszán ORTT-taggá (Országos Rádió és Televízió Testület) választása miatt képviselői mandátumáról lemondott.

2002-től a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadóként, 2003-tól adjunktusként dolgozott. 2010 augusztusától a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, ugyanezen év októberétől a Médiatanács elnöke.

Szalai Annamária a „bálványosi folyamat” egyik alapembere volt, évről évre Tusványos vendége és előadója, az erdélyi magyarság egyik legjobb barátját és támogatóját veszítette el korai halálával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés