Elhunyt Bitskey Tibor, a nemzet színésze

Életének 86. évében hétfőn elhunyt Bitskey Tibor, a nemzet színésze – erősítette meg az MTI információját a szolnoki Szigligeti Színház.

2015. február 02., 15:252015. február 02., 15:25

Bitskey Tibor Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas színész, érdemes művész 1929. szeptember 20-án Rákoskeresztúron született. A fasori evangélikus gimnáziumba járt és a mérnöki pályára készült. Már gyermekkorában kiválóan mondott verseket, iskoláiban mindig ő volt az ünnepi szavaló. Szabadidejét a sport töltötte ki: síkfutó és gátfutó ifjúsági bajnok volt, később alapítója és jobbszélsője volt a színészválogatottnak.

Érettségi után a Britannia (a későbbi Béke) Szállóban kezdett el dolgozni. Ott versmondóként vett részt a „dolgozó népnek” szervezett kultúrmunkában és a rendezvényeken részt vevő színészek biztatására jelentkezett a színiakadémia első esti tagozatára, a nappalit ugyanis a munka miatt nem vállalhatta. Másodévesen szerződtette ösztöndíjasnak a Vígszínház (akkor Néphadsereg Színháza).

Egy sikeres beugrás után kapta meg a Trisztán címszerepét, amely óriási szakmai és közönségsikert hozott számára. Diplomázásának évében, 1953-ban forgatta Bán Frigyes rendezővel a Rákóczi hadnagyát, amelynek címszerepében – Bornemissza János kuruc hadnagyot alakította – kirobbanó sikert aratott és országosan ismert színésszé vált.

1959-ben követte mentorát, Gellért Endrét a Nemzeti Színházba. Gellért halála után nem találta a helyét, így 1964-ben visszament a Vígszínházba, ahol tíz évet töltött el. Voltak, akik operaénekest akartak belőle csinálni, hiszen hangja két és fél oktávos volt, de nem akarta feladni a színészi pályát – hiszen eljátszhatta egyebek között Cyrano, Agárdi Péter, Ádám, Csongor, Bánk, Kreón szerepét.

Várkonyi Zoltán, a Vígszínház vezetője filmjeiben is foglalkoztatta: a vonzó megjelenésű, szép orgánumú művész hősszerepeket játszhatott A kőszívű ember fiaiban, az Egy magyar nábobban, a Kárpáthy Zoltánban és az Egri csillagokban. Romantikus alkat lévén nem esett nehezére a lánglelkű hősök megformálása; azokban az években zsákszámra kapta a leveleket női rajongóitól.

Látható volt az Egy pikoló világos, a Dúvad, a Légy jó mindhalálig, a Szerelmi álmok, A néma dosszié, az Idő van, a Banánhéjkeringő, a Napló szerelmeimnek, a Honfoglalás, a Sobri című filmekben és számos tévéjátékban is.

Miután Várkonyival nézeteltérése támadt és kevesebb szerepet kapott a színházban, önálló estjével járta az országot. 1974-ben a Thália Színházhoz szerződött; a később Arizona, illetve Művész Színház néven dolgozó társulat 1996-ban szűnt meg.

Ezután a protestáns egyházak támogatásával létrejött Evangélium Színház előadásaiban játszott, majd a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja lett. Fellépett versmondóként és szinkronizált is. Az Egri Csillagok hangoskönyv változatát az ő hangjával hallgathatjuk.

Bitskey Tibort tavaly szeptemberben választották meg a nemzet színészének. 

Filmjei közül a három, Várkonyi Zoltán rendezte Jókai-filmre, A kőszívű ember fiai (1964), az Egy magyar nábob (1966) és a Kárpáthy Zoltán (1966) című alkotásra emlékezett szívesen. A művészt kétszer ismerték el Jászai Mari-díjjal (1958, 1962), a Kossuth-díjat 2000-ben kapta meg.

2007-ben a XVII. kerület választotta díszpolgárává. 2012-ben Bessenyei Ferenc művészeti díjjal tüntették ki, ugyanabban az évben a II. kerület díszpolgára lett. 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés