
A munkaügyi minisztérium nyert a legtöbbet a kormány által kedden elfogadott költségvetés-kiigazítás nyomán: a szaktárca éves büdzséjét 1,2 milliárd lejjel emelték – jelentette be a kabinet ülése után Victor Ponta miniszterelnök.
2014. szeptember 30., 19:522014. szeptember 30., 19:52
2014. szeptember 30., 19:522014. szeptember 30., 19:52
A korábbi tervekkel ellentétben ugyanakkor sem a művelődésügyi, sem a sport- és ifjúsági minisztérium költségvetését nem faragták le, hanem – Ponta elmondása szerint – éppen ellenkezőleg: pluszösszeget biztosítottak a művészeknek és sportolóknak járó, a Boc-kormány által megvont juttatások kifizetésére.
A büdzsékiigazítás tervezetében még az szerepelt, hogy a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette művelődésügyi tárcától 10,2 millió lejt, az ifjúsági minisztériumtól pedig 3,5 millió lejt vonnak el. Kelemen korábban úgy nyilatkozott: a nyilvánosságra hozott dokumentum „csak a pénzügyminisztérium tervezete volt, a költségvetés-kiigazítás részleteiről pedig a kormányülésen egyeztetnek.”
Az idén második alkalommal végrehajtott büdzsékiigazítás nyomán 300 millió lejt kap a belügyminisztérium, amelyből egyebek mellett a rendőrök, csendőrök és tűzoltók túlóráit és más juttatásokat fizetnek ki. A külügyi tárca költségvetését 96 millió lejjel toldották meg, ebből 60 milliót beruházásokra és bérekre, 30 millió lejt pedig a Moldovai Köztársaságban indított programokra fordítanak – fejtette ki Ponta.
Mintegy 25 millió lejt kapott a szintén RMDSZ-es Korodi Attila vezette környezetvédelmi minisztérium „a különböző munkálatok folytatására és vízügyi projektek kivitelezésére.” További 140 millió lejt utaltak ki pluszban a védelmi tárcának, illetve 125 millió lejt az igazságügyi minisztériumnak, a hírszerző szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerzés (SIE), a kormányőrség (SPP) és más nemzetbiztonsági intézmények ugyanakkor 118 millió lejes többlettámogatást kaptak.
A közlekedésügyi minisztériummal és a többi, „menedzsmenttel foglalkozó vezető hatósággal” kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: megvan a forrásuk arra, hogy az európai uniós támogatásból megvalósított projektekre szánt önrészt biztosítsák, de „sajnos számos beruházás rendkívüli késésben van a fellebbezések vagy a kivitelező miatt.”
A helyi önkormányzatok megkapják a megígért 1,1 milliárd lejes támogatást: ennek felét már megkezdett beruházásokra, az összeg többi részét pedig a hivatalok és az alárendeltségükbe tartozó intézmények fenntartására költhetik. További 400 millió lejt biztosít a kormány a vidékfejlesztési minisztériumnak a helyi, már folyamatban lévő projektek befejezésére.
A kabinet ugyanakkor 411 millió lejjel csökkenti az egészségügyi, illetve 34 millió lejjel az oktatási minisztérium éves büdzséjét, ezzel szemben direkt finanszírozás nyomán támogatják a két ágazatot.
Az Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) ehhez képest hétfői közleményében a tanügyi rendszerre szánt költségvetés növelését kérte a kormánytól, mivel elmondásuk szerint a különböző egyetemi és kollégiumi díjszabások évről évre egyre drágábbak. Hangsúlyozták: a beiratkozási díjat például a felsőoktatási intézmények 80 százaléka emelte az elmúlt években.
„A fiataloknak saját zsebükből kell kifizetniük az egyetemnek, amit a kormány nem képest biztosítani számukra” – hívták fel a figyelmet a hallgatók.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!