Elemzők: elfogyott a Néppárt budapesti támogatása, valószínűtlen az új párt

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben, egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon a romániai magyar pártok.

MTI

2016. január 15., 22:062016. január 15., 22:06

2016. január 15., 22:082016. január 15., 22:08

Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint a Néppárt és az RMDSZ között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. „Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot” – jelentette ki az elemző. Hozzátette, az RMDSZ és a Néppárt között „együttműködési versengés” folyik. „Mindkét fél a pozícióinak feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad” – állapította meg Bakk Miklós. 

És Budapest kit támogat?

A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai – melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre – azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat. „Ez azt is jelenti, hogy ha nincs együttműködés, az erősebb felet fogja támogatni” – fogalmazott Bakk Miklós, aki szerint az RMDSZ ma sokkal előnyösebb helyzetben van a magyar kormánnyal való együttműködés tekintetében, mint korábban volt.

Bejáratott márkanév

Kiss Tamás szociológus, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója is úgy látta, hogy maga az Néppárt sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. „A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg” – magyarázta az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni. Hozzátette, nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg.

Kiss Tamás úgy vélte, segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette, az RMDSZ ellenzékeként megszületett MPP és Néppárt eddig „a magyar nemzetpolitika támogatásával” tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és mára az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.

Kinek fontosabb a megegyezés?

A szociológus szerint az RMDSZ, tudatában annak, hogy budapesti pozíciói megerősödtek, kevésbé kényszerül a megegyezésre, mert abból indulhat ki, hogy a Néppártnak amúgy sem lesz erőforrása egy hangsúlyos választási részvételre. Hozzátette, a megegyezés elvárása az EMNP-t lökheti abba az irányba, hogy nagyobb kompromisszumkészségről tegyen tanúbizonyságot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés