
Idei utolsó ülésén az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága (CULT) Viviane Reding, a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért felelős biztost látta vendégül. Szó esett az Európai Történelem Háza létrehozásának szükségességééről, valamint a nemrégiben elkészült, az európai felsőoktatási intézmények modernizálásáról szóló jelentéstervezetről.
2011. december 21., 17:332011. december 21., 17:33
2011. december 21., 19:462011. december 21., 19:46
Tőkés a felsőfokú oktatásnak a jövő tudásközpontú társadalma kialakításában játszott szerepét hangsúlyozta
Az ülést megelőzően Doris Pack bizottsági elnök a napokban eltávozott Vaclav Havelről emlékezett meg, a bizottság pedig egy perc néma főhajtással adózott a volt csehszlovákiai, csehországi államfő emlékének.
Reding asszony előterjesztésében, az Európai Bizottság és a CULT jövő évi tevékenysége vonatkozásában – egyebek mellett – kontinensünk közös múltjáról szólt. Kiemelte, hogy az európai totalitárius rendszerekről való megemlékezés nélkül a jövőt sem építhetjük, és az integráció folyamata sem lehet teljes. Elsőrendű fontosságúnak tartotta azt, hogy milyen üzenetet közvetítünk az ifjú nemzedékeknek.
A történelmi valóságot tiszteletben kell tartani, és minden fajta „atrocitást” el kell utasítani – függetlenül az ideológiai, politikai hátterüktől – vélte az EU-biztos. „Meg kell tanítanunk a fiataloknak, hogy minden olyan rezsim, amely lábbal tiporja az emberi jogokat, elítélendő. A kelet-közép-európai országok polgárai által megszenvedett totalitárius rendszerek elítélésének intézményes szinten kell megtörténnie, s ebből a szempontból kiemelkedően fontos az Európai Történelem Házának létrehozása” – mondotta Viviane Reding.
Tőkés László EP-alelnök, a kulturális bizottság tagja felszólalásában megemlékezett arról, hogy huszonkét évvel ezelőtt Temesvár – elsőként Romániában – éppen ezen a napon vívta ki szabadságát. A bizottsági ülés második részében az erdélyi politikus vezette fel Az európai felsőoktatási intézmények modernizálásáról szóló jelentéstervezetet, rávilágítva ennek főbb pontjaira és célkitűzéseire.
Az EP-alelnök kiemelte, hogy az ügyben érdekelt és érintett nemzetközi szervezet és intézmény képviselőivel egyeztetett. Eszmecserére került sor Adam Tysonnal, az Európai Bizottság illetékes igazgatóságának vezetőjével, Michael Gaebellel, az Európai Egyetemek Szövetségének osztályvezetőjével, valamint az Európai Diákok Egyesületének részéről Karina Ufert alelnökkel. Mindezen egyeztetések és megbeszélések nyomán elkészült egy olyan jelentéstervezet, amely nem csupán megerősíti és kiemeli a Bizottság Közleményének sarkalatos pontjait, hanem az európai felsőoktatási rendszert érintő gazdasági, demográfiai és társadalmi kihívásokra is rávilágít, és a felsőfokú oktatásnak a jövő tudásközpontú társadalma kialakításában játszott szerepét hangsúlyozza.
A CULT-bizottság tervezett munkaüteme szerint január 24-én vitatják meg az elkészült jelentéstervezetet, a szakbizottságon belüli szavazás február végén történik. Az EP plenáris ülése – várhatóan – 2012 áprilisában tűzi majd napirendre a jelentés végső vitáját, valamint az erre vonatkozó végszavazást.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!