
Fotó: Boda L. Gergely
Csökken a házasulási kedv, növekszik az egyedülálló férfiak aránya a székelyföldi megyékben. Maros megyében például a férfiak 46 százaléka nem él házasságban, ez az arány országos szinten Hargita megyében a legmagasabb.
2016. január 07., 13:232016. január 07., 13:23
Az elmúlt esztendőben tízzel kevesebb házasság köttetett Marosvásárhelyen, mint 2014-ben, vagyis 834 – tudtuk meg Peti András marosvásárhelyi alpolgármestertől. A magyarok házasulandó kedve látványosan csökkent: míg 2014-ben 199 pár házasodott, 2015-ben 143. Az anyakönyvi hivatal tevékenységét koordináló alpolgármester a Vásárhelyi Hírlapnak azt is elmondta, az idén már két pár fogadott egymásnak hűséget, és a héten még három pár járul az anyakönyvvezető elé. Mégis az elmúlt évekhez képest csökken a házasulandók száma: míg 2006-ban 1027 házasság köttetett, 2010 után ez a szám ezer alá csökkent.
A statisztikai adatok szerint Maros megyében a férfiak 46 százaléka nem él házasságban, a nőknél ez az arány 34,9 százalék. Országos viszonylatban az egyedülálló férfiak aránya Hargita megyében a legmagasabb, míg Kovászna megye a negyedik helyezést érte el ezen a téren, Székelyföldön tehát különösen jellemző, hogy a férfiak vagy nem kötik össze az életüket hivatalosan is egy nővel, vagy ha már megtették, felbontják a kapcsolatot.
A pszichológusok úgy vélik, az emberek tudatosabban tervezik meg a jövőjüket, s ez a házasságkötési szokásokra is rányomta a bélyegét. Ha jó munkahelye, karrierje, biztos anyagi háttere van valakinek, az az egyik célja, hogy ezt megőrizze, esetleg előre lépjen, szakmailag fejlessze magát, új dolgokat tanuljon meg. Ez a férfiakra és a nőkre is érvényes, és a kapcsolatban nem tartják fontosnak a hagyományosan értelmezett házasságkötést.
„Nem érzik szükségét annak, hogy összeházasodjanak” – fogalmazott Kacsó Izabella pszichológus, aki szerint az is meghatározó lehet, hogy nincs idő egy-egy kapcsolat elmélyítésére. A pszichológus szerint gyakran megtörténik, hogy a fiatalok ismerkedés után nem sokkal összeházasodnak, aztán hamar rájönnek arra, hogy nem illenek össze, és elválnak. Nem ritka, hogy lakás-, vagy gépkocsivásárlás köti össze a fiatal párt, akik így könnyebben jutnak bankkölcsönhöz.
A házasulási kedv csökkenéséhez az is hozzájárul, hogy megváltoztak a társadalmi normák, a hagyományok. Míg korábban nem volt jellemző az együttélés, illetve, ha egy lány nem ment férjhez, vagy egy fiú nem házasodott meg, akkor azt a család problémaként élte meg, ma már ez nem jellemző. Sokan szeretnének jó anyagi létet teremteni, a munka mellett dolgozni, ami miatt a családalapítás eltolódik, vagy el is marad. Másik magyarázata a „szingliségnek” az ismerkedési szokások változása. Az emberek egy adott közösségen kívül nem nagyon mozdulnak ki, ismeretségek, barátságok egy-egy szűk társadalmi, vagy szakmai körön belül létesülnek. Aki kimarad vagy kiszorul ezekből a közösségekből, az könnyen egyedül marad.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.
szóljon hozzá!