
A csíkszeredai színház még nem tagja az újonnan alakult szövetségnek
Fotó: Gecse Noémi
Lenne létjogosultsága az összes erdélyi magyar színházat tömörítő szervezetnek, ha azt eredményesen tudják működtetni, ugyanakkor tömbmagyar vidéken könnyebb a társulatok helyzete, mint a szórványban – mondták el lapcsaládunk megkeresésére erdélyi magyar teátrumok vezetői annak kapcsán, hogy a múlt hétvégén Temesváron létrejött öt társulat kezdeményezésére a Magyar Színházak Szövetsége (Maszin).
Lenne létjogosultsága egy valamennyi erdélyi színházat tömörítő szervezetnek – mondta el Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, a múlt hétvégén alapított, öt erdélyi magyar társulat kezdeményezésére létrejött Magyar Színházak Szövetségének (Maszin) vezetője.
Mint Balázs Attila fogalmazott, mintegy tíz évvel ezelőtt egy gyergyói kollokviumon merült fel az egységes szervezet ötlete, de azóta sem valósult meg.
– fejtette ki Balázs Attila. Kérdésünkre úgy fogalmazott, talán az is az oka, hogy nem jött létre egy egységes szakmai szervezet, hogy a színházakat nem kényszerítették erre a külső körülmények. A frissen alapított szövetségről elmondta,
ugyanakkor a Maszin továbbra is nyitott más professzionális színházi intézmények és társulatok előtt. Balázs Attila kifejtette, az alapötlet az volt, hogy a határ menti színházak találják meg az intézményes együttműködés módját, majd ehhez csatlakozott a székelyudvarhelyi színház is. Hozzátette, a tömbmagyar vidékeken sokkal kényelmesebb a színházak helyzete, mint a határmentén. Szatmérnémetiben és Nagyváradon ugyan még nincs hiány közönségben, de Aradon és Temesváron szórványközösséget szolgál ki a színház, ezért szövetségbe tömörülve jóval erősebbek tudnak lenni.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója felvetésünkre elmondta, lehet létjogosultsága meg nem is egy valamennyi erdélyi színházat tömörítő szövetségek. Mint kifejtette, meglátása szerint
Kérdésünkre elmondta, közös színházi projekteket, pályázatok benyújtását eseti együttműködésekkel is meg lehet oldani, nincs szükség feltétlenül egy szakmai szövetségre.
– fogalmazott Tompa. Mint mondta, elvileg, ha létezik egy színházművészeti szövetség, akkor annak a szárnya alá beférhet mindenki, aki színházművész. „Ugyanakkor az is látható, hogy Magyarországon például a színházi világ szereplői táborokra szakadnak, politikai hovatartozás kérdéseivel bajlódnak, ideologikus gondolkodás jellemző a színházi életre és a kritikára egyaránt. Ezt viccesnek tartom, mert olyan, mint egy Caragiale-darabban, hogy különböző egyletek vannak, és végül valaki mindeniknek az elnöke akar lenni.
– fejtette ki.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója rámutatott, három vagy négy próbálkozás is történt már hasonló szakmai szervezet megalakulására, de egyik sem bizonyult életképesnek. Gáspárik szintén kezdeményezője volt egy hasonló egyesület létrehozásának még a ’90-es évek elején, de abból sem lett végül semmi. Az igazgató elmondta,
Ennek ellenére jónak tartja az ötletet, minden valószínűség szerint nagyon fontos és a kezdeményezők biztosan komolyan is gondolják – fogalmazott Gáspárik.
Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta, a nemrégiben Szatmárnémetiben tartott erdélyi magyar színházigazgatók értekezletén felvetődött egy általános szövetség létrehozása, de nem született konszenzus. Ezt követően a jelzett öt színház vezetői megegyeztek. „Kicsit ad hoc módon alakult meg, bennünket nem kerestek meg.
Úgy vélem, ha sikerülne nagyon fontos célokat meghatározni, nem lenne érdektelen egy ilyen dolog, ha nem formálisan jön létre, hanem valóban van gyakorlati jelentősége, de itt még nem tartunk.
– fogalmazott az igazgató. Hozzátette, nem tartja kizártnak, hogy csatlakozzanak a most létrejött szövetséghez, de ehhez alapos konzultációra van szükség. Nincsenek még abban a helyzetben, hogy valamilyen konkrét lépésről tudna beszélni a csíki színház esetében.
„A szatmári értekezleten nagy volt a kétkedés, hogy egyáltalán érdemes-e, hogy van-e annyi közös cél, amit csak szervezetten tudunk elérni. Ha meg van, akkor hogyan lehet ezt gazdaságilag, szervezetileg működtetni, mert státuszok, pénzalapok kellenek, hogy a szövetség működjön. Történetileg az a háttere, hogy 27 év alatt nem tudott megszületni. Most ez az öt színház gondolt egyet és összefogott. Ez szimpatikus jelenség, ennek lehet nagyon jó következménye, és azt sem tartom elvileg kizártnak, hogy mi is csatlakozunk ehhez. De ahhoz nekünk konzultálni kell ezzel a társasággal” – mutatott rá a csíki teátrum igazgatója.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!