
Minden romániai városban kötelező módon lesz 1918. december 1-ről elnevezett főutca, ha a parlament elfogadja Mircea Duşa Hargita megyei szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, védelmi miniszter törvényjavaslatát.
2014. március 17., 18:432014. március 17., 18:43
2014. március 17., 18:442014. március 17., 18:44
A kezdeményezést a napokban kedvezően véleményezte a szenátus közigazgatási bizottsága. Nem ez egyébként az első hasonló kezdeményezése a székelyföldi román politikusnak, 2011-ben már megpróbálkozott az utcanévadás centralizálásával.
A szenátus akkor el is fogadta törvénytervezetét, hogy a megyei és helyi önkormányzatok csak egy tárcaközi kormányzati bizottság jóváhagyása után változtathatják meg román történelmi, politikai vagy kulturális személyiségekről, eseményekről elnevezett utcák, terek, iskolák és egyéb létesítmények nevét, ha az új elnevezés nem román jellegű. Akkor el is mondta, hogy azért kezdeményezte a jogszabályt, mert felháborodott, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak. Kezdeményezése azonban az alsóházban megbukott.
Márton Árpád, az RMDSZ háromszéki önkormányzati képviselője portálunk megkeresésére aberrációnak nevezte Duşa újabb tervezetét. „Ez a jogszabály precedenst teremthet: ha most kötelezik, hogy 1918. december elsejéről nevezzenek el utcát, hamarosan valami egyéb jut eszükbe, és végül nem lesz annyi utca, ahány ötletük lehet a politikusoknak” – fogalmazta meg aggályait a honatya, aki nem hiszi, hogy a tervezetet megszavazza a törvényhozás.
Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat évek óta próbálkozik az 1918. december 1. sugárút szakaszosításával: egy részt továbbra is a román nemzeti ünnepről, a másik két részt Petőfi Sándorról és Mihai Eminescuról neveznék el.
A Petőfi utcanév elfogadásának háromszor nekifutottak, ám a román pártok képviselői vagy a prefektus megtámadták a határozatokat, illetve civil szervezetük tett ellene feljelentést, s a bíróságon minden alkalommal hatálytalanították.
Czimbalmos Csaba városmenedzser mostani megkeresésünkre emlékeztetett, 1990-ben az akkori prefektúra, amely a megyei tanács feladatkörét is ellátta, Sepsiszentgyörgy több főutcájának román nevet adott, így nevezték el a leghosszabb sugárutakat 1918. december 1-jéről, Grigore Bălanról, Vasile Goldişról vagy Păiuş Davidról.
„Az önkormányzatoknak soha nem sikerült módosítaniuk az utcaneveket, hiszen azok, akik ezt megtámadták és azok is, akik a döntéseket felülbírálták, mindig a másik oldalon álltak. Legtöbbször formai okokra hivatkozva vagy egyszerűen magyarázat nélkül utasították vissza a módosítást” – idézte fel Czimbalmos Csaba.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.
szóljon hozzá!