
Több mint 12 százalékkal, 21,68 millióról 19,04 millióra csökkent Románia lakossága az elmúlt tíz évben – közölte csütörtökön a bukaresti statisztikai hivatal a tavaly októberben rendezett népszámlálás előzetes eredményeire hivatkozva.
2012. február 02., 20:222012. február 02., 20:22
2012. február 02., 20:222012. február 02., 20:22
A 2002-es adatokhoz képest a romániai magyarok létszáma közel 200 ezerrel, 1,43 millióról 1,23 millió főre csökkent, a többségi lakosság létszámának drasztikus, 2,3 millió fővel történt apadása miatt azonban a magyar közösség számaránya szinte ugyanannyi, 6,5 százalék maradt.
A statisztikai intézet által közölt nem végleges adatok szerint az ország állandó lakossága 19.042.936 fő, ez 2.638.038 fővel kevesebb, mint 2002-ben, amikor összesen 21.680.974 személyt írtak össze. Az októberi lakosság-összeírás során a megkérdezettek 88,6 százaléka (16,87 millió) román nemzetiségűnek vallotta magát.
A tavalyi népszámlálás most közzétett első részleges eredményei szerint Romániában a magyarság képezi továbbra is a legnagyobb nemzeti kisebbségi közösséget. A magyarok száma 1.238.000, ami az összlakosság 6,5 százalékát jelenti. Cigánynak vallotta magát 619 ezer személy (3,2 százalék), ukránnak 51.700, németnek pedig 36.900. A 2002-es cenzus adataihoz képest a romániai magyarok lélekszáma 13,6 százalékkal csökkent, akkor ugyanis 1.431.807 személy (az összlakosság 6,6 százaléka) vallotta magát magyarnak. Erdélyben a székelyföldi Hargita megyében a legmagasabb a magyarság aránya (84,8 százalék), majd következik Kovászna (73,6 százalék), Maros (37,8 százalék), Szatmár (34,5 százalék), Bihar (25,2 százalék) és Szilágy megye (23,2 százalék).
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!