Drágulásokat hoz az új év

Több téren is drágulás várható január elsejétől, a szupermarketek egy része azonban már az elmúlt napokban, közvetlenül a karácsonyi ünnepek után emelte az élelmiszerek árát. 

Kőrössy Andrea

2013. december 30., 16:352013. december 30., 16:35

A boltok főként azon termékek árát növelték, amelyek különösen keresettek szilveszter előtt: mintegy tíz százalékkal drágultak a húsfélék, a felvágottak és a gyümölcsök.

Január elsejétől drágulásra számíthatnak a sofőrök is, az olajipari vállalatok ugyanis az üzemanyag árának emelésére készülnek annak ellenére, hogy a kormány három hónappal elhalasztotta az üzemanyagokra januártól kivetni tervezett, plusz hét eurócentes jövedéki adót.

A kabinet viszont módosítja az olajipari cégeket is érintő luxusadó kiszámítási módszertanát: az illetéket eddig az Európai Központi Bank október elsejei árfolyamához igazították, amely idén alacsonyabb volt, mint tavaly, így kisebb bevételt eredményezett volna 2014-ben az államkasszának. A kormány ehelyett az infláció mértékét veszi figyelembe a luxusadó esetében, ennek nyomán becslések szerint az üzemanyag ára literenként mintegy 9 banival emelkedik. Az általános forgalmi adót (áfa/TVA) is beleszámítva így egy liter benzin a mostani 5,6 lej helyett 6 lejbe fog kerülni, míg a gázolajért a jelenlegi 5,9 lej helyett 6,3 lejt kell majd fizetni.

Jövő évben ugyanakkor azokat az új illetékeket is be kell majd fizetni az államkasszába, amelyeket a kormány az adótörvénykönyv módosításával ez év szeptemberétől a luxustermékekre vetett ki. A 14 karátosnál kisebb arany és platina ékszerek után például – a jegygyűrűt leszámítva – grammonként egy eurót, az ennél értékesebb darabok után pedig grammonként két eurót kell adóként befizetni, az eredeti bundákra kivetett illeték pedig 50 és 1200 euró közötti lehet a ruhadarab árától függően.

Fizetni kell a nem katonai vagy sporttevékenység során használt lőfegyverek után is: az ezekre kivetett illeték 50 és 1500 euró között változik. Az új adókat évente egyszer kell leróni, az illetékeket azonban nem az említett értéktárgyakkal rendelkező állampolgároknak kell befizetniük, hanem a termelőknek, forgalmazóknak, illetve importálóknak, akik viszont minden bizonnyal a végső fogyasztókat terhelik majd a pluszköltségekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés