
Az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó szociáldemokraták ügyvezető elnöke, Liviu Dragnea leszögezte: nem fogadják el az autonómiát. A nyilatkozat apropója, hogy hamarosan nyilvános lesz az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezete.
2014. szeptember 01., 11:332014. szeptember 01., 11:33
Burkoltan a koalíció felbontásával fenyegette meg az RMDSZ-t Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, a magyar szervezettel együtt kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, és kizárta a kompromisszumot az autonómia ügyében. Dragnea egy televíziós műsorban azt mondta: kizárt a „politikai zsarolás” lehetősége a Székelyföld etnikai jellegű autonómiája kapcsán, mivel a kormánynak az RMDSZ támogatása nélkül is megvan a többsége.
Dragnea azt is hozzátette ugyanakkor, hogy az RMDSZ eddig nem is vetette föl a koalícióban az autonómia témáját.
„Az RMDSZ sem hivatalosan, sem informálisan, egyetlen politikai témájú találkozón sem állt elő ezzel az igénnyel soha. Ami pedig a kormány hozzáállását illeti, semmilyen enyhülés nincs, egyértelmű a határozottság. Semmilyen lehetőség sincs arra, hogy valaki a kormányban vagy a parlamenti többség köreiben – és itt jegyzem meg zárójelben, hogy az RMDSZ nélkül is meglehet a többségünk –, tehát hogy nyomást gyakoroljon, vagy, isten őrizz, lehetősége nyíljon a politikai zsarolásra” – szögezte le Dragnea.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy bár az RMDSZ nem jelentette be hivatalosan az autonómiatervény tervezetét, a kormány figyelemmel követi az ügy fejleményeit. „Talán két-három héttel ezelőtt megkérdeztem, hogy az RMDSZ hivatalosan támogatja-e ezt a kezdeményezést. A válasz az volt, hogy nem. Ez nem jelenti azt, hogy nem figyelünk oda bármilyen nyilvános vagy kevésbé nyilvános akcióra, és hogy nem rendelkezünk mi is információkkal, hogy mindenre felkészüljünk. Másrészt viszont nem akarunk konfliktust gerjeszteni a térségben” – mondta Dragnea.
A miniszterelnök-helyettes egyúttal kizárta a kompromisszum lehetőségét az autonómia ügyében a PSD és az RMDSZ között.
„Semmilyen formában nem értünk egyet az etnikai alapú autonómiával. Nincs lehetőség kompromisszumra köztünk és az RMDSZ között. Ahogy politikai színezettől függetlenül az összes kormány ellenállt az évek során az ilyen kezdeményezéseknek, amelyek a fontosabb választások küszöbén valóban felerősödnek, mi sem hagyunk kétséget afelől, hogy ellenállunk, és nem támogatjuk őket. A román állam egységes jellegéről van szó. Az alkotmányban a régió kifejezés sem létezik, a regionalizációs folyamatot felfüggesztettük” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Mint arról beszámoltunk, a hét elején Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, elkészült az RMDSZ autonómiatörvény-tervezete, amelyről a szövetségen belül még egyeztetések zajlanak, majd hamarosan nyilvános vitára bocsátják, a kormányon belül azonban nem terjesztik be a dokumentumot.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a tervezet elfogadásához nem is lenne elég az alkotmánymódosítás, hanem teljesen új alkotmány kellene, hiszen a jelenlegi alaptörvényben nem szerepelnek a régiók, mint közigazgatási egységek. Ráadásul az alkotmánybíróság a közelmúltban visszadobta az alkotmánymódosítási javaslatokat, arra a jelenlegi alaptörvényben foglalt cikkelyre hivatkozva, amely tiltja az egységes és oszthatatlan nemzetállami jelleget rögzítő cikkely módosítását.
Kelemen azt is elmondta, hogy a hétvégére a szövetség parlamenti frakciói megkapták a közel száz cikkelyből álló tervezetet, amely Dél-Tirolt tekinti mintának. A napokban a területi szervezetek is megkapják, és szeptember második hete után várhatóan nyilvános vitára bocsátják. Hozzátette: az egész romániai társadalommal egyeztetni kívánnak.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!