
Fotó: Farkas Antal
Mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében literenként 41 banival drágít a Petrom keddre virradóra – jelezte hétfői közleményében a legkiterjedtebb töltőállomás-hálózattal rendelkező olajipari vállalat azt követően, hogy bizonyossá vált, április elsejétől kiveti a kormány a literenként hét eurócentes extra jövedéki adót az üzemanyagokra.
A magán- és jogi személyek így keddtől drágábban tankolhatnak: egy 50 literes tartály megtöltése esetén legalább 20 lej az extra költség.
A közúti fuvarozóvállalatoknak van mindössze esélyük arra, hogy az új illeték egy részét visszaszerezhessék a jövőben. Mint hétfőn Victor Ponta miniszterelnök előrevetítette, az általa vezetett kabinet várhatóan már a szerdai kormányülésen dönt arról, hogy a fuvarozók literenként 4 centet visszakaphatnak majd a 7-ből. A témában sürgősségi kormányrendeletet kívánnak kibocsátani.
A részletek ugyanakkor még hétfő délután nem voltak véglegesek, ugyanis a kormány és a fuvarozók képviselői folyamatosan egyeztettek a témában, illetve még az Európai Bizottsággal is tárgyaltak.
Ponta annyit elmondott, hogy azok a szállítók kaphatják majd vissza a befizetett illeték egy részét, amelyek számlával tudják igazolni, hogy Romániában tankoltak. A kormányfő szerint az intézkedés révén nőne a szállítással foglalkozó cégek versenyképessége, illetve vissza lehet szorítani az adócsalást az ágazatban.
Harcolnak a fuvarozók
„A 7,3 tonna feletti teherautókat használó vállalatok és a személyfuvarozók is igényelhessék vissza a hétcentes jövedéki adó egy részét” – szögezte le hétfőn Radu Dinescu, a Romániai Fuvarozók Uniójának (UNTRR) főtitkára, amikor a Krónika arról faggatta, mit szeretnének elérni a kormány képviselőivel még zajló egyeztetések során.
Miután már legalább egy hete tárgyalnak a kormánnyal a visszatérítés lehetséges módjáról, Dinescu ugyanakkor már azt is előrelépésnek tartja, hogy egyáltalán a miniszterelnök számításba vette a javaslatot. Tájékoztatása alapján a visszaigénylési eljárás hat uniós tagállamban is gyakorlatban van, több helyen két hónapon belül megtörténik a visszatérítés.
Nálunk negyedévenként, az áfa-visszaigényléshez hasonlóan képzelik el, de konkrétumot majd csak a szerdai kormányülésre vár. Úgy látja, hogy a kormány a bemutatott hatástanulmány konkrét számadatai ellenére sem akar túl sokat visszaadni, holott épp ezzel a lépéssel biztosíthatná a bevételt.
„Az extra jövedéki adóból származó havi bevételt konkrétan ki lehet számolni. Minél többet adsz vissza, annál kevésbé csökken a bevétel, továbbá kevésbé lesz érezhető a lakosságra gyakorolt hatása” – mutatott rá Dinescu. Szerinte a literenkénti négy eurócentnyi visszatérítés túl kevés, öt lenne az optimális ahhoz, hogy a fogyasztást ne befolyásolja.
Figyelmeztetett, hogy ha a romániai üzemanyagárak, illetve a visszatérítés rátája nem lesz megfelelő számukra, akkor várhatóan több fuvarozó – főleg a határ menti megyékben lévő vállalkozók – külföldön fog tankolni. Tapasztalata szerint a romániai szállítócégek egyelőre még rendkívül versenyképesek Európában, ugyanakkor a fejlettebb országokkal ellentétben nálunk nagyobb tőkére van szükség a vállalkozásfejlesztéshez.
Băsescu újra „beszólt”
Mint ismeretes, a hétcentes extra jövedéki adó legnagyobb ellenzője Traian Băsescu államfő – az ő és a fuvarozók nyomására halasztotta végül el az illeték kivetését januárról áprilisra a kormány. Az államelnök hétfőn újfent síkra szállt az adó bevezetése ellen: előbb levélben szólította fel Pontáékat, hogy vonják vissza a kezdeményezést, majd sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen hosszasan ecsetelte, hogy miért káros és felesleges az új adó.
Az államfő váltig állítja, hogy a 2014-es évi költségvetésnek nincs szüksége a hétcentes adóból befolyó összegekre, a kormány tulajdonképpen kampánycélokra fordítaná azokat. Ugyanakkor – hívta fel ismételten a figyelmet Băsescu – az üzemanyag árának emelése után várható drágulások lehetetlen helyzetbe sodornák a lakosságot, sok kis cég pedig – amelyek bár foglalkoznak szállítással, de nem minősülnek fuvarozónak – csőd szélére jutna a plusz kiadások miatt.
Kelemen Hunor: nem várhatók drágulások
Nem ilyen borúlátó a témában Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ-elnök hétfőn újságírói kérdésre úgy vélekedett, hogy az üzemanyagok extra jövedéki adója nem feltételez drágulásokat, a szövetség számításai szerint az új illetéknek az inflációra gyakorolt hatása a 0,1 százalékot sem fogja elérni.
„Mi azt mondtuk, hogy ez egy alkalmazható adó, főként olyan körülmények között, hogy az ebből befolyó összegek a közúti infrastruktúra fejlesztésére mennek” – fogalmazott a kormányfőhelyettes.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!