Dönthetnek Tőkés kitüntetésének visszavonásáról

Amennyiben a Románia Csillaga rend becsületbírósága a Tőkés Lászlónak adományozott érdemrend visszavonását kéri, Traian Băsescu államfő kiadja az erre vonatkozó rendeletet – ezt maga az elnök jelentette be egy kedd esti sajtótájékoztatón.

Balogh Levente

2013. szeptember 04., 15:392013. szeptember 04., 15:39

2013. szeptember 04., 16:042013. szeptember 04., 16:04

Az államfő jelezte: eddig az 1300 fős rend több tagja – a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai – kérték az érdemrend visszavonását, a rend közgyűlése pedig szeptember 19-én ül össze, hogy megválassza a héttagú becsületbíróságot.

„Amennyiben a becsületbíróság úgy dönt, hogy az érdemrend visszavonását kéri az elnöktől, akkor kibocsátjuk az erre vonatkozó rendeletet. Ha a testület arra a következtetésre jut, hogy az érdemrendet nem kell visszavonni, és Tőkés úr továbbra is a rend tagja, aki dicsőséget hoz a testületnek, akkor a magas kitüntetést nem lehet visszavonni\" – szögezte le Băsescu. A rend közgyűlését a Cotroceni-palotába hívták össze.

Tőkés kitüntetésének visszavonását először Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke vetette föl, aki még augusztus 22-én közölte: levelet írt Băsescunak, amelyben – civil szervezetek kérésére – az érdemrend visszavonását kezdeményezte. Erre az államfő szóvivője, Bogdan Oprea válaszolt jelezve: mivel Ponta nem tagja a Románia Csillaga rendnek, nem kezdeményezheti a kitüntetés visszavonását, erre csak azok jogosultak, akik megkapták a szóban forgó kitüntetést.

Nem sokkal később Corina Creţu, a PSD európai parlamenti képviselője kezdeményezte az érdemrend visszavonását – ő már joggal, mivel korábban megkapta a kitüntetést. Akciójához a PSD tizenegy, valamint a vele koalícióban kormányzó UNPR három tagja csatlakozott, ők is mindannyian tagjai a rendnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés