
Donald Tusk lengyel kormányfőt választották meg az Európai Tanács elnökének, Federica Mogherini olasz külügyminisztert pedig az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU-tagállamok vezetői szombaton Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásukon – jelentette be Herman Van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács leköszönő elnöke a Twitteren.
2014. augusztus 31., 16:262014. augusztus 31., 16:26
Az előzetes várakozásoknak megfelelő döntés meghozatalát követő sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy arról beszélt, hogy Tusk az Európai Tanács egyik legtapasztaltabb tagja, hosszú idő után az első kormányfő, akit újraválasztottak Lengyelországban, valamint átvezette hazáját a gazdasági válságon, fenntartva a folyamatos gazdasági növekedést.
„Donald Tusk államférfi Európa számára” – húzta alá a belga politikus, hozzátéve, hogy az EU-nak határozott vezetésre van szüksége. Van Rompuy egyúttal azt a három kihívást is megnevezte, amely szerinte a legjelentősebb megoldandó feladat az Európai Unió új vezetése számára: a stagnáló gazdaság, az ukrán–orosz konfliktus, valamint az Egyesült Királyság helye az Unióban.
Mogheriniről szólva az Európai Tanács távozó elnöke közölte: a testület meggyőződése, hogy az olasz külügyminiszter az európai érdekek és értékek gyakorlott védelmezője lesz, Európa új arca a partnerekkel folytatott ügyletek során.
Tusk fontos pillanatnak nevezte megválasztását, és úgy véli, személyes tapasztalata fontos „energiaforrás” lehet Európa számára. Mint mondta, elődjétől megtanulta, hogy legfőbb feladata a kompromisszumkeresés lesz. „A lengyelek 80 százaléka hisz Európában és abban, hogy az Európai Uniónak nincs alternatívája. Magam is hiszem, hogy az EU-nak nincs alternatívája” – jelentette ki.
Tusk, aki az eurótagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján is elnököl majd, világossá tette, hogy úgy véli, nincs ellentmondás a költségvetési fegyelem és a gazdasági növekedés között. „Nekünk is sikerült” – mondta.
Mogherini felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniót válsággócok veszik körül, mint mondta, az ukrán válság európai területen zajlik, de kiemelte Irakot, Szíriát és Líbiát is. „Világos és határozott szándékom az, hogy munkámat az Európai Unió minden egyes tagállamának és minden egyes állampolgárának az érdekében fogom végezni, együttműködve az Európai Tanáccsal és az Európai Parlamenttel” – mondta az EU következő külügyi főképviselője.
A tapasztalatlansága és az Oroszországgal szembeni békülékenysége miatt őt ért bírálatokra azt mondta: 41 éves, de hîsz éve foglalkozik európai és nemzetközi ügyekkel, az olasz miniszterelnök és az Európai Tanács több tagja is fiatalabb nála, továbbá a politikai pályán és a civil szférában szerzett tapasztalatot is értékesnek tekinti.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!