Óriási felháborodást keltett a szatmári magyarok körében egy álláshirdetés, amelynek feladója kijelentette: nem fogad ékszerüzletébe magyar nemzetiségű jelentkezőket elárusítónak.
2013. november 07., 21:582013. november 07., 21:58
Az ügyben hivatalból eljárást indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). Az álláshirdetés a Szatmár megyei román nyelvű Informația Zilei nevű napilapban jelent meg kedden. A helyi magyarság felháborodását mi sem jelzik jobban, mint hogy a botrány kirobbanása után egymást biztatva folyamatosan SMS-ekkel és telefonhívásokkal bombázták a hirdetés feladóját, aki egy idő után kikapcsolta a telefonját.
„Egyszer sem volt ilyen jellegű ügyünk, ha voltak is álláshirdetések kapcsán kikötések a jelentkezők nemzetiségét illetően, mindig a romák kárára ment a dolog, a magyarokat e téren mindeddig nem diszkriminálták” – jelentette ki portálunknak Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke, akitől megtudtuk, sajtóértesülések alapján, hivatalból indítottak eljárást a hirdetést megjelentető lap és a hirdető ellen egyaránt. Ugyanakkor az RMDSZ szatmári szervezete is jelezte csütörtökön, hogy feljelentést fontolgatnak.
„Felhívtuk a hirdetést közlő lap figyelmét a leközölt hirdetés szövegével kapcsolatos fenntartásainkra, és hivatalosan kikértük a hirdetés feladójának adatait, jelezve, hogy feljelentést teszünk az illető személy ellen” – áll a közleményükben. Információink szerint magát az újságot nem kívánják feljelenteni, mivel úgy vélik, „a hirdetés feladója és nem az azt leközlő sajtóorgánum vállalja a hasonló ügyekben a felelősséget a leközölt szövegért”. Asztalos Csaba viszont azt mondja, a lap is hibás, hisz nem lett volna köteles közzétenni a hirdetést. Szerinte, ha úgy döntenek, hogy diszkrimináció történt, 3 ezertől 100 ezer lejig terjedő bírságot szabhatnak ki.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!