Továbbra is elérhetetlen a 112-es segélyhívó szám a hallássérültek számára, a többszöri próbálkozások ellenére ugyanis az illetékesek még mindig nem dolgoztak ki gyakorlati megoldást a problémára – hívta fel a figyelmet Pataki Ferenc, a szatmárnémeti mentőszolgálat vezetője.
2014. szeptember 21., 20:372014. szeptember 21., 20:37
Pataki a prefektúra hatáskörében tevékenykedő, a fogyatékkal élők problémáinak orvoslására szakosodott bizottság múlt heti ülésén mutatott rá, hogy a segélyhívó számon jelentkező diszpécserekkel még mindig kizárólag élőszóban lehet kommunikálni, így a hallás- vagy beszédproblémával küzdők hiába kérik a mentők, rendőrök vagy tűzoltók segítségét.
Bár a sajtó számos kezdeményezésről beszámolt már az ügy kapcsán, a siketnémák Szatmár megyei egyesületénél megtudtuk: próbálkozások voltak ugyan, de máig nincs megoldva a kérdés. „Az életünkbe is kerülhet, ha bajba kerülünk, és épp nincs mellettünk senki” – panaszolta portálunknak Adrian Barbu, a szervezet elnöke.
Tudomása szerint egyébként Európában sehol nincs megoldva ez a probléma. Mint kifejtette: ezzel szemben Izlandon és Ausztráliában olyan megoldást találtak, hogy központilag nyilvántartják a fogyatékkal élők telefonszámait, így egy szoftver, illetve műholdak segítségével egyetlen gombnyomással kiderítik, hogy a bajba került személy pontosan hol van, és milyen típusú segítséget kér. Az Egyesült Államokban ugyanakkor a diszpécserek videoüzeneteket is fogadhatnak, az alkalmazottak egy része pedig érti a siketek jelbeszédét.
Carmen Bulbuk jeltolmács, az egyesület ügyvezető igazgatója rámutatott: Romániában az eddigi kezdeményezések pénzhiány miatt buktak meg – vagy túlságosan drága telefonkészüléket kellett volna vásárolniuk a fogyatékkal élőknek a kommunikációhoz, vagy nagyon sokba került volna a havi telefonbérlet, amely tartalmazza a speciális szolgáltatást.
Szerinte a mobilszolgáltatóknak figyelembe kellene venniük a siketek igényeit, akiket nem érint, hogy ingyenesen hány percet beszélhetnek le, annál inkább szükségük lenne több felhasználható szöveges üzenetre. „A hallássérültek szerencsére legtöbbször feltalálják magukat, ha bajba kerülnek, keresnek valakit, aki helyettük telefonál, de arra is volt példa, hogy nekem írtak üzenetet, így közvetíthettem a bajbajutott és a mentők, tűzoltók között” – magyarázta Carmen Bulbuk.
A probléma a hatóságok számára sem ismeretlen: Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke szerint már csak költségvetés kérdése, hogy kielégítsék ezt az igényt. Mint portálunknak kifejtette: több ízben egyeztettek már a kormány, a Különleges Távközlési Rendszer (STS) és a mobilszolgáltatók illetékeseivel az ügyben, és bírságot is kilátásba helyeztek, amennyiben nem pótolják a hiányosságot.
Asztalos elmondta: a hatóságok konstruktívan kezelték a témát, így már közösen el is készítettek egy projektet, amelynek kivitelezéséhez a strukturális alapokból szerettek volna pénzt lehívni, pályázatuk azonban épphogy lemaradt a távközlési minisztérium nyertes projektjei közül. Az elképzelés kivitelezéséhez 9 millió euróra lenne szükség. A projekt háromféle módszert vázol fel: az egyik szerint speciális karkötőbe építenék a jeladót, emellett szöveges üzenetben, valamint videoüzenetben történő segítségkérésre is lehetőséget biztosítanának.
„A szükséges szoftver meglehetősen drága, emellett a mobilszolgáltatóknak is át kellene alakítaniuk prioritási listájukat a szöveges üzenetek vonatkozásában, a pályázat keretében ugyanakkor jeltolmácsképzést is szerveznénk mind a diszpécserszolgáltatók, mind a mentőszolgálatok számára” – magyarázta Asztalos.
Hozzátette: a 2014–2020-as uniós költségvetési időszak pályázati kiírásai várhatóan két hónap múlva jelennek meg, akkor ismét megpályázzák az összeget. Asztalos egyébként arról is beszámolt, hogy a probléma Romániában közvetlenül körülbelül 30 ezer, közvetve pedig nagyjából 70 ezer személyt érint.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!