Csökkent a beruházások aránya Romániában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az előzetes becsléseknek megfelelően 3,5 százalékkal bővült tavaly a bruttó hazai termék (GDP) Romániában 2012-höz képest: a gazdasági növekedéshez főként az ipari és a mezőgazdasági termelés emelkedése járult hozzá, az országban eszközölt nettó beruházások aránya ugyanakkor jelentősen visszaesett. 

Kőrössy Andrea

2014. március 05., 17:432014. március 05., 17:43

2014. március 05., 17:432014. március 05., 17:43

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán közölt részletes beszámoló szerint 2013-ban az ipari termelés 8,1, míg a mezőgazdasági 23,4 százalékkal növekedett a megelőző évhez képest. A GDP jelentős mértékű bővüléséhez emellett hozzájárult az IT-, az ingatlan- és a szolgáltatói szektor is.

A szakértők ezzel szemben visszaesést jegyeztek az építőiparban, a kereskedelemben, a vendéglátói ágazatban, a pénzügyi közvetítői, illetve biztosítási piacon, valamint a gépkocsijavító ágazatban. A statisztikai intézet arról is beszámolt, hogy 2013 utolsó negyedévében a GDP 5,2 százalékkal bővült 2012 azonos időszakához képest.

A nettó beruházások aránya ehhez képest országos szinten 9,3 százalékkal – 67,8 milliárd lejre – csökkent a 2012-es adatokat figyelembe véve, az utolsó negyedévben azonban a visszaesés ennél is nagyobb, 15,4 százalékos volt 2012 azonos időszakához képest.

Az INS a legnagyobb mértékű, több mint 30 százalékos csökkenést a munkagépek és közszállítási eszközök gyártása terén jegyezte, az építőiparban pedig a visszaesés 7,5 százalékos volt. Az összesítés szerint az építőipari beruházások értéke az elmúlt évben közel 32 milliárd lej volt, ez az összes beruházás 47,1 százaléka.

A statisztikai intézet még február közepén közölt előzetes adatokat a GDP 2013-as alakulásáról: a beszámoló alapján a román gazdaság minden várakozást meghaladó mértékben nőtt, a kormány ugyanis eredetileg 1,6 százalékos tavalyi gazdasági növekedéssel számolt, később 2,2 százalékra növelte a várakozást, január végén pedig már 2,8 százalékra módosította.

2012-ben a román gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal javult, 2011-ben pedig 2,2 százalékos növekedést regisztráltak. A mostani növekedés a legnagyobb a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság kirobbanása óta, amely keményen sújtotta a román gazdaságot is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés