Csíkszeredában képzelte el az új pénzügyi kart a Sapientia

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Marosvásárhelyen pénzügyi kar létrehozására fordít pénzt a Magyar Nemzeti Bank – legalábbis ezt nyilatkozta Matolcsy György elnök. Hogy hogyan és milyen formában, az még nem derült ki. A Sapentián azonban csíki helyszínben gondolkodnak.

Szász Cs. Emese

2014. szeptember 03., 16:102014. szeptember 03., 16:10

2014. szeptember 03., 16:192014. szeptember 03., 16:19

Összesen kétszázmilliárd forintot fordít a Magyar Nemzeti Bank négy alapítvány finanszírozására, hogy megerősítse a felsőoktatás színvonalát, többek közt a határon túl is – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Vs.hu-nak adott interjújában. A Magyarországi jegybank saját közgazdasági képzéseket indít, mind a négy, már működő Pallas Athéné alapítványuk az oktatási rendszer erősítését célozza. Matolcsy György nyilatkozata szerint közgazdasági és pénzügyi kart építenek a Kecskeméti Főiskolán, pénzügyi kart Marosvásárhelyen, angol és magyar nyelvű doktori iskolát a budai Várban, és középfokú pénzügyi képzési központot Pesten. Döntően azért, mert a magyar közgazdasági és pénzügyi képzésben még mindig a korábbi, mára meghaladott neoliberális közgazdasági iskola tanai, tévedései a meghatározóak – hangsúlyozta Matolcsy György.

A megemlített marosvásárhelyi pénzügyi kar létrehozásáról a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektoránál érdeklődtünk. Dávid László kifejtette, bár a Tusványoson volt egyeztetés a Magyar Nemzeti Bankkal, és körvonalazódik is valamiféle együttműködés, az nem konkrétan egy pénzügyi kart jelentene. „Azt beszéltük, hogy támogatják a pénzügyi, közgazdasági képzést többféle formában, nagynevű oktatók jönnének le előadásokat tartani, valamint lehetőségük lenne a diákjainknak a Magyar Nemzeti Banknál gyakorlatozni. Azonban, mivel a csíkszeredai karunkon van már közgazdaság képzés, mi ottani együttműködésre gondoltunk” – mondta az egyetem rektora, aki szerint nem körvonalazódott még teljesen a Magyar Nemzeti Bank és a Sapientia közötti együttműködés.

Matolcsy interjújából az derül ki, hogy a létrehozandó kart is az egyik, Pallas Athénéről elnevezett alapítvány működtetné, amely idén májusban alakult, és első hivatalos bemutatkozása is Tusványoson történt. Az alapítvány legfontosabb céljai közé tartozik, hogy határon túli szakembereket képezzen főképp közgazdasági, pénzügyi területen, és ezen szakmákat érintő kutatásokat támogassák. Az alapítvány továbbá különféle pályázati lehetőséget nyújt a magyar egyetemeken (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) tanuló diákoknak is, akik főképp mesterire vagy doktorira járnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés