
Fotó: Kristó Róbert
Cseréli a Szülőföldön magyarul program keretében a támogatások folyósítására három évvel ezelőtt kiállított bankkártyákat az OTP Románia Bank.
2014. szeptember 03., 16:582014. szeptember 03., 16:58
2014. szeptember 03., 18:222014. szeptember 03., 18:22
Nem tudni még, hogy mikor utalhatják a Szülőföldön magyarul program keretében a 2013-2014-es tanévre szóló oktatási, nevelési, valamint tankönyv és taneszköz támogatásokat, a támogatások kifizetését előkészítő intézkedések egyike azonban már folyamatban van.
Lejártak a Szülőföldön magyarul program keretében a támogatások folyósítására az OTP Bank Románia által nyitott számlák mellé három évvel ezelőtt kiállított bankkártyák, a pénzintézet pedig elkezdte ezek cseréjét. Demeter Attila, a bank illetékese közölte, a 2011-ben kiállított bankkártyákat folyamatosan cserélik és hazaküldik a program keretében korábban támogatásban részesülőknek. Az országban összesen mintegy hetvenezer új bankkártyát állítanak ki a Szülőföldön magyarul program korábbi kedvezményezettei számára.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!