
Nincsenek minőségi gondok a Lidl-áruházakból hétfőn visszavont ásványvizekkel, a kétliteres Saguaro-palackoknak a címkéje nem volt megfelelő, rosszul tüntették fel ugyanis azon a víz forrását, ezért állította le az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a forgalmazást – közölte kedden az áruházlánc.
2014. május 06., 18:192014. május 06., 18:19
Közleményük értelmében a tévedésért a felelősség a gyártó céget illeti meg, utóbbi pedig vállalta, hogy a lehető legrövidebb időn belül orvosolja a problémát. A Lidl saját márkás termékének számító Saguarót egyébként a forgalmazó közlése szerint az ország három legnagyobb hasonló profilú cégének egyike palackozza.
Amint arról beszámoltunk, közel 150 ezer liter ásványvizet vont vissza a forgalomból az országos fogyasztóvédelmi hatóság.
Marius Dunca, az intézmény elnöke hétfőn közölte: a terméket fogyasztói bejelentés nyomán vizsgálták meg, az országos ásványkincshatósággal folytatott egyeztetések nyomán pedig kiderült, hogy az a Suceava megyei forrás, amelyet az ásványvíz eredeteként tüntettek fel a palackokon, nem szerepel a fogyasztható forrásvizek nyilvántartásában.
Dunca hozzátette: a forrás az ásványvizekért felelős országos egyesület hatáskörébe tartozik, amely közölte, hogy sehova nem szállítanak palackozásra vizet az illető forrásból. Az ANPC ugyanakkor már hétfőn jelezte, hogy a víz nem káros az egészségre.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!