
Bukarest nem nézné jó szemmel a magyar választási kampány begyűrűzését Romániába – jelentette ki Titus Corlățean román külügyminiszter szombaton a Digi 24 hírtelevízióban.
2013. szeptember 15., 15:072013. szeptember 15., 15:07
2013. szeptember 15., 15:082013. szeptember 15., 15:08
A Diplomata-útlevél című külpolitikai műsornak adott hosszabb interjúban riporteri felvetésre válaszolva tért ki a román-magyar kapcsolatokra. „Az új magyar állampolgársági törvény alapján egy bizonyos számú magyar etnikumú román állampolgárnak magyar állampolgárságot adtak, és így létezik bizonyos kísértés a romániai szavazatgyűjtésre” – mondta a román diplomácia vezetője. Szerinte rendkívül hasznos lenne, ha Romániában „nem nyilvánulnának meg túl élesen” ezek a választási érdekek. „Nem tudom, lesz-e foganatja ennek a visszafogottságra intő nyilvános felhívásnak, de nekem kötelességem megtenni” – tette hozzá a külügyminiszter. Rámutatott: számára a romániai „társadalmi béke és harmónia” az elsődleges szempont, vagyis az, hogy a helyi közösségekben egyetértés legyen a románok és magyarok között. „A mindennapi élet gazdasági és szociális kihívásaira kell összpontosítanunk, amelyek mindenkit egyformán érintenek: ne próbáljanak politikai érdekektől vezérelve mindenféle mesterséges témákat bedobni” – figyelmeztette a magyar politikusokat a román külügyminiszter.
Arra a riporteri kérdésre, hogy tervez-e a közeljövőben a két külügyminisztérium találkozót, amelyen tisztázzák a román-magyar viszonyban felmerült nézetkülönbségeket, Corlățean azt mondta: folyamatos a kapcsolat a két tárca között. „Az események kronológiáját betartva látni kell, hogy ezt a nyári forróbb időszakot egyes budapesti, illetve romániai magyar politikusok román területen tett nyilatkozatai idézték elő. Ilyen nyilatkozatokat egyetlen demokratikus ország sem tűrne el, főleg a saját területén. Ezeket követték szükségszerű válaszok román részről” – állította Corlățean. Hangsúlyozta: Bukarest abban érdekelt, hogy Budapesten „korrekt és becsületes” partnerre találjon, amikor a két ország európai stratégiai partnerségének előmozdításáról van szó.
Felidézte: megállapodtak a magyar külügyminiszterrel abban, hogy amikor gondok adódnak, akkor a két tárca közötti kommunikációs csatornákon keresztül tisztázzák a helyzetet, és lehetőleg nem a sajtón keresztül üzengetnek. „Most inkább nem kommentálnám, hogy egyes diplomáciai lépések után miként adták ki néhány perc múlva a sajtónak is a hírt. Mindenesetre a magyar külügyminiszterrel folyamatosan kommunikálunk, nincs szükség speciális alkalmakra. Márciusban volt az utolsó hivatalos találkozó, amikor nagyon tartalmas párbeszédet folytattunk Martonyi Jánossal. Gyakorlatilag havonta találkozunk Brüsszelben, a külügyminiszteri értekezleteken, vagy más körülmények között, és telefonon is tartjuk a kapcsolatot” – mondta Corlățean.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!