Corlăţean: védeni kell a székelyföldi románokat

A Hargita és Kovászna megyében élő románok nemzeti identitásának megőrzését támogatni kell, nagyobb erővel és bölcsességgel – jelentette ki vasárnap este Titus Corlăţean külügyminiszter abból az alkalomból, hogy részt vett a két megyéért felelős ortodox püspökség létrehozásának huszadik évfordulóján.

Krónika

2014. szeptember 22., 19:442014. szeptember 22., 19:44

A tárcavezető (képünkön) leszögezte: az ott élő románoknak „jogaik vannak, amelyeket tiszteletben kell tartani”. Corlăţean a Hargita megyében képviselői mandátumot szerzett Mircea Duşa védelmi miniszterrel együtt részt vett a csíkszeredai ortodox székház előtt tartott ünnepi liturgián, amelyet Ioan Selejan érsek tartott.

A külügyminiszter szerint a két székely megyében élő románokat azért kell támogatni, mert ők is „anyaországuk, Románia polgárai”, azé az országé, amelynek továbbra is „egységesnek és stabilnak kell maradnia, békében és egyetértésben”.

Mircea Duşa védelmi miniszter beszédében Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox érsekének a tevékenységét méltatta, aki „a két székelyföldi megyében majdnem minden településen ortodox templomot építtetett és újított fel, és fontos szerepet vállalt abban, hogy Hargita és Kovászna megye lakói – etnikai hovatartozástól függetlenül – békében élnek a régióban”.

„Húsz évvel ezelőtt több igazi hazafi fellépése révén megvalósult az itteni románság sok éves álma: létrejött az ortodox püspökség” – foglalta össze felszólalásában az egyházi intézmény létrejöttét Duşa.

Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű, szélsőséges román ifjúsági szervezetet nyíltan támogató Ioan Selejan egyébként 20 éve vezeti a székelyföldi püspökséget, amely létrejötte óta elérte, hogy romániai viszonylatban Hargita és Kovászna megyében a legnagyobb az ortodox templomok száma a román nemzetiségű lakosság arányához viszonyítva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés