
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
A közpénzek pazarlásának csökkentése a célja azoknak a adóügyi és költségvetési intézkedéseknek, amelyekért a kormány felelősséget vállal a parlament előtt, a törvénytervezet ugyanakkor véget vetne „az erősek és gazdagok érinthetetlenségének” – jelentette ki a parlament két házának kedd esti együttes plénuma előtt Marcel Ciolacu miniszterelnök az ellenzéki pártok tiltakozása közepette.
2023. szeptember 26., 20:182023. szeptember 26., 20:18
Az Alfred Simonis ügyvivő képviselőház-elnök által vezetett ülésen a 466 törvényhozóból 397-en vesznek részt. A kormányfő beszéde közben az ellenzéki pártok képviselői és szenátorai – az RMDSZ honatyáinak kivételével –
Felszólalásában Ciolacu elmondta, a deficitcsökkentő törvénytervezettel a kormánynak az a szándéka, hogy
„Az egész rendszert igazságos és méltányos alapokra kell helyeznünk mindazok számára, akik dolgoznak, függetlenül attól, hogy hol dolgoznak: a közszférában vagy a versenyszférában!” – jelentette ki Ciolacu az Agerpres tudósítása szerint.
Ciolacu hangsúlyozta, a kormány keddi felelősségvállalása egy intézkedéscsomagra vonatkozik, ez azonban csak kezdetét jelenti egy jóval mélyebb reformnak, amely a méltányosság alapjaira helyezi az államot.
– fogalmazott.
A kormányfő hozzátette, az állampolgárok hatékony államot, minőségi közszolgáltatásokat és dinamikus a gazdaságot akarnak. Ezért a következő hetekben elkezdik a törvények leegyszerűsítését. Az erős államháztartás és a jó szervezés mellett erre van szükség ahhoz, hogy a román állampolgárok átvészeljék az olyan válsághelyzeteket, amelyekkel most a világ minden országának szembe kell néznie – mondta Ciolacu.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.
szóljon hozzá!