Budapesten tárgyalt Vlagyimir Putyin

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Rövid látogatást tett kedden Budapesten Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kétoldalú megállapodásokat írt alá Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd Áder János köztársasági elnök is fogadta.

2015. február 17., 20:592015. február 17., 20:59

2015. február 17., 23:142015. február 17., 23:14

Putyin koszorút helyezett el a Hősök terén, és a Fiumei úti sírkertbe is elment, ahol szintén koszorúzott a Magyarországon elesett – köztük az 1956-os forradalmárok ellen harcoló – szovjet katonák emlékművénél, amely „ellenforradalomként” említi az eseményt.

Politikai megállapodás született a gázszállítás ügyében

Orbán Viktor az orosz elnökkel folytatott keddi budapesti megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón a csaknem húszéves szerződéssel kapcsolatban jelezte, annak értelmében az igénybe nem vett gázmennyiségért is fizetni kell. Kedden azonban sikerült megállapodni az orosz elnökkel arról, hogy ezen – 1996-ból „megörökölt” és az idén lejáró – szerződés keretein belül lehetőség van arra, hogy az eddig fel nem használt gázt Magyarország a következő években felhasználhassa, és mindig az igénybevételkor fizethessen.

„Ez nagy megkönnyebbülés számunkra” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy technikai kérdések még hátravannak, de a pontos, szövegszerű szerződés megalkotására az év végéig van idő. A kormányfő úgy fogalmazott: biztonságba helyezték a magyar családok energiaellátását, és garantálták a magyar ipar működését is.

Orbán Viktor kérdésre azt is mondta, hogy e megállapodás nélkül, a biztosan és kiszámíthatóan érkező orosz gáz nélkül nem lehetne fenntartani a rezsicsökkentést.

Az orosz elnök szerint országa megbízható gáz- és olajszállító partner

Oroszország megbízható partnere Európának és Magyarországnak a gáz- és olajszállításban – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Budapesten. Az orosz államfő a sajtótájékoztatón kiemelte: minden kérdést megoldottak, amelyet a magyar fél felvetett.

A Gazprom készen áll arra, hogy a fel nem használt gázmennyiséget átütemezze az elkövetkező időszakra, és Magyarországnak nem kell kifizetnie a fel nem használt gázmennyiséget – közölte. Vlagyimir Putyin arra is kitért: a Gazpromnak nincs ellenvetése, hogy a tárolt gáz mennyiségét, a tárolási kapacitásokat növeljék. Az orosz elnök kifejtette: nem lemondtak a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről, hanem nem engedték nekik, hogy megvalósítsák azt. Oroszország kénytelen voltak lezárni a projektet, nem kaptak lehetőséget a megvalósításra – jelentette ki.

Az orosz államfő közölte, hogy a korábban tervezett Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítésére létrehozott  South Stream Hungary nevű orosz-magyar közös vállalatot hasznosítani lehetne a Török Áramlat meghosszabbítására Európában. Mint mondta, készen állnak, hogy megteremtsék a lehetőséget arra, hogy Törökországon keresztül jusson el a gáz Európába, és ha logisztikailag lehetséges, Bulgárián keresztül is szívesen szállítanak gázt. Nem akarnak senkit elvágni a gázhoz jutás lehetőségétől, ki kell számolni, hol gazdaságosabb a szállítás – hangoztatta. Hozzátette: biztosan nem fognak lemondani az együttműködésről Törökországgal.

Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy országa továbbra is készen áll a kölcsönösen kedvező partneri együttműködésre Magyarországgal. Megjegyezte: a Mol jelenleg olajlelőhelyet tár fel Nyugat-Szibériában, és a cég növelni tervezi az olajkitermelését, Oroszország pedig segíti ebbéli törekvéseiben.

A gazdasági lehetőségeket hangsúlyozta Putyin

Az orosz államfő szerint jó lehetőségek vannak a Magyarország és az Oroszország közötti gazdasági együttműködés szélesítésére. Kijelentette: Oroszország az elmúlt években az egyik legfontosabb külgazdasági partnere volt Magyarországnak, és tenniük kell azért, hogy a kereskedelmi forgalom a csökkenés után ismét növekedésnek induljon. A nehézségek áthidalása tekintetében kiemelte a kis- és közepes vállalkozásokban rejlő lehetőségeket, valamint a nagy projekteket.

A tavaly kötött egyezmény a paksi bővítésről és az annak megvalósításához nyújtott kedvezményes orosz hitel nagyon kedvező üzlet Magyarországnak – mondta az orosz elnök. Hozzátette: a projekt költségeinek 80 százalékát fedezi a hitel, a beruházással csökkenhet az energia ára Magyarországon, és tízezer új munkahely jön létre.

Az orosz elnök méltatta továbbá az Oroszországban működő magyar kereskedőház hatékonyságát, a két ország régiói közötti jó együttműködést, a jól alakuló kulturális, tudományos és oktatás kapcsolatokat, valamint a Kazanyban nyíló magyar főkonzulátust. Megjegyezte: március végén orosz kulturális napokat rendeznek Magyarországon.

Vlagyimir Putyin felidézte, hogy tárgyalásai előtt megkoszorúzta a szovjet parcellákat a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, és megköszönte, hogy tisztelettel emlékeznek a hősi halált halt orosz katonákra.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a sajtótájékoztató után az MTI kérdésére elmondta, hogy Magyarország, elsősorban az energiabiztonság miatt, két évvel ezelőtt vásárolta vissza az E.ON-tól azokat az eszközöket – gáztározókat és szerződéseket –, amelyeket a korábbi kormányok privatizáltak. Így van lehetőség arra, hogy az idén lejáró hosszú távú orosz-magyar gázszerződésnél már a magyar kormány képviselői tárgyalhassanak Oroszországgal, ne pedig egy magáncég – mondta a szóvivő.

A most megkötött megállapodás – folytatta – nem jelent újabb hosszú távú elköteleződést, ugyanis Magyarország az idén lejáró hosszú távú szerződés által tartalmazott, de végül – például a kisebb fogyasztás miatt – le nem hívott gázt fogja felhasználni várhatóan 2018-ig, így addig megoldott a gázellátás kérdése. A szerződések alapján ezért a gázmennyiségért egyébként akkor is fizetnie kellene a magyar államnak, ha nem használná fel, így a megállapodás éppen azért igen előnyös Magyarországnak, mert így nem a „semmiért” kell fizetnie az orosz félnek – jelentette ki a kormányszóvivő.

Áder János fogadta az orosz elnököt

Budapesti programja végén Áder János köztársasági elnök fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Sándor-palotában kedden este.

Tüntettek Putyin látogatása ellen

Putyin látogatása és Orbán Viktor kormányfő politikája ellen egyébként még hétfőn este tüntetést szerveztek Budapesten. A szónokok arról beszéltek, nem a nemzet érdekeit szolgálja a kormány politikája, és a paksi szerződés megkötése Magyarországot hosszú időre függővé teszi Oroszországtól.

A demonstrálók késő délután a Keleti pályaudvartól indultak el, és a Nyugati pályaudvarhoz vonultak. A menet elején vonulók egy „Putyin nyet! Európa igen!” molinót vittek, a tüntetők a Beatles Back in the USSR című számára indultak el. Vonulás közben mások mellett Vágó Gábor beszélt mikrofonba az általa többezresre becsült tömeghez. A volt LMP-s országgyűlési képviselő egyebek mellett a „paksi paktum” ellen érvelt, és szolidaritását fejezte ki Ukrajnával, illetve azt hangoztatta, hogy a magyarok nyugati típusú demokráciát akarnak.

Vágó Gábor a vonulás kezdő- és célállomására utalva – többször is azt hangoztatta, azért vonulnak a Keleti pályaudvarról a Nyugati pályaudvarra, hogy így fejezzék ki szimbolikusan is: nem keletre, hanem nyugatra kellene tartania Magyarországnak. Hozzátette: nem bíznak Orbán Viktor miniszterelnök „illiberális politikájában” és a kormány „gyenge külpolitikájában”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés