
Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn azután, hogy a fővárosban levonult az árhullám, és 891 centiméteres rekordértéken tetőzött a Duna vízszintje, majd beindult a lassú apadás.
2013. június 10., 18:332013. június 10., 18:33
2013. június 10., 18:392013. június 10., 18:39
A kormányfő közölte, az árvízi védekezésben megkezdődik a súlypontáthelyezés, a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra összpontosítják, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint. „A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés. A déli dunai területek megvédése is óriási feladat, és továbbra is az a parancs van érvényben, hogy gátat nem adunk fel” – közölte a miniszterelnök a budapesti Római-parton rendezett reggeli sajtótájékoztatóján. A kormány nem sokkal később tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet.
Közben Pintér Sándor belügyminiszter a parlamentben arra kérte a védekezésben részt vevőket, hogy „ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen”, mert a következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvízi védekezésben. Felszólalásában a tárcavezető méltatta, hogy az árhullám közepette összefogott minden állampolgár, a hivatásosok, az önkéntesek, a parlamenti pártok és a média is. Kiemelte, eddig egyetlen ember sem halt meg vagy tűnt el az árvíz miatt, és 1315 embert kellett kitelepíteni. Jelenleg 802 kilométeren, 86 magyarországi helyen zajlik árvízi védekezés, ebből 191 kilométeren rendkívüli, 176 kilométeren pedig harmadfokú. Pintér elmondta: 40-43 centivel magasabban tetőzött a Duna, mint a valaha volt legmagasabb vízszint, ennek ellenére fő védmű nem szakadt át. Hozzátette, jelenleg 15 ezren dolgoznak a gátakon, ebből 3400 rendvédelmi dolgozó, 7700 honvédségi alkalmazott.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője országgyűlési felszólalásában úgy értékelte, Magyarország példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. „Olyanok dolgoztak együtt a gátakon, akik máskor egymás köszönését sem fogadják” – fogalmazott a politikus. Közben a Duna teljes szakaszára riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt. Ennek következtében a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civilnek és önkéntesnek be kell szüntetnie a munkát a gátakon, és a hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelő védőfelszerelése van. Az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége ugyanakkor felkérte az egyházközségek elöljáróit, szervezzenek adakozást a gyülekezetekben az anyaországi lakosság megsegítésére. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának döntésével összhangban a június 16-i istentiszteleti perselypénzzel támogatják az árvíz okozta károk orvoslását.
Románia kész segítséget nyújtani az árvízzel kapcsolatos gondok kezelésében Magyarországnak, amennyiben szükség van rá – jelentette be az árvízveszély miatt összehívott országos irányító törzs hétfői ülésén Victor Ponta. A miniszterelnök arra kérte Radu Stroe belügyminisztert, érdeklődjön magyar kollégájánál, szüksége van-e Magyarországnak valamilyen segítségre. A vízügyi hatóság vezetője beszámolt arról, hogy a Duna másodpercenként 8500 köbméteres hozammal éri el Romániát, míg a sokéves júniusi átlag 6400 köbméter. A tetőzést péntekre várják másodpercenként 10500 köbméterrel, ami jelentősen elmarad az egy hónapja mért 11900 köbméteres értéktől, így a Duna hazai szakaszán nem számítanak különösebb gondokra.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
szóljon hozzá!