
Fotó: Juhász Ábel
A nem cselekvés bűn lenne, ezért az Erdélyi Református Egyházkerület élni kíván minden elképzelhető és adódó tiltakozási és jogorvoslati lehetőséggel. Az egyház felmondta az állammal szembeni lojalitási szerződését, jelentette ki Kató Béla püspök.
2014. december 03., 10:552014. december 03., 10:55
– A Mikó-ügyben hozott jogfosztó ítélet révén váratlanul feszültté vált az év vége az Erdélyi Református Egyházkerület számára. Valóban váratlanul?
– Részben, mert amint a Mikó esetéből ügy lett, rosszat sejtettünk. Egészen pontosan attól a pillanattól számítva, ahogy a Korrupcióellenes Ügyészség átadta az ügyet a bíróságnak. Mert önmagában az, hogy valaki feljelent valakit, és elkezdődik egy vizsgálat, még befér a demokratikus jogállamiság keretei közé. Hogy azonban miből lesz bűnügy, és miből nem, az már annak az igazságszolgáltatásnak a minőségét jelzi, amelyben élünk. Persze bármikor mondhatják, hogy egy ítéletben elmarasztalt fél mindig ezzel hozakodik elő. A mi esetünkben azonban másról van szó: igazából az jelzi, hogy nincs valami rendben, amikor egy egyszerű vagyonjogi polgári pert bűnügyi perré minősítenek át. Olyan koncepciós perré, ami azt üzeni, hogy általa meg akarják állítani az egyházak nagy értéket, közösségi jelentőséget képviselő vagyonelemeket célzó követeléseit. Különösen az első fokú ítélet után vált egyértelművé, hogy valakik tudatosan terelik a dolgot ebbe az irányba, mert semmilyen érvet nem fogadtak el, sőt, ezekkel szemben hozták meg az ítéletet. Sokáig arra gondolhattunk, hogy maguk sem tudják, mit kell kezdeni egy ilyen üggyel, és a hazai és nemzetközi tiltakozás miatt nem mernek döntést hozni. Ezért is érthetetlen és váratlan ez az ítélet.
– Talán érdemes tisztázni: a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából a református egyház nem ment bele rossz kompromisszumokba? Zsarolható valamivel?
– Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy nem. Soha semmiféle alkut nem tartottunk elképzelhetőnek, részben a Mikó-per is ennek következménye. Nincsenek csontvázak a szekrényben.
A teljes interjú az Erdélyi Napló december 4-én megjelenő 48. lapszámában olvasható.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!