
A brassói Fekete templomot tekintette meg szerdán újabb erdélyi magánlátogatása keretében Károly walesi herceg. A brit trónörökös kedden délután magánrepülővel érkezett Marosvásárhelyre, ahonnan szászfehéregyházi birtokára, majd a Kovászna megyei Miklósvárra utazott és Kálnoky Tibor gróf udvarházában éjszakázott.
2014. május 28., 19:582014. május 28., 19:58
A herceg szerdán első alkalommal látogatott el Brassóba, ahol mielőtt meglátogatta volna a szász város fő látványosságának számító Fekete templomot, a Cenk alatti szűk utcácskákban sétált.
A brit trónörökös ugyanakkor az evangélikus egyház képviselőivel is találkozott, akiktől a szász örökség felől érdeklődött.
A templomban egy órát időzött, kijövetelekor mintegy száz személy várta, azonban nem nyilatkozott senkinek.
Christian Plajer, az evangélikus templom lelkésze a látogatás kapcsán elmondta, hogy a herceg nagyon érdeklődőnek mutatkozott a szász történelem és emlékek iránt, azonban a látogatás rövidsége miatt csupán a templom kevés látnivalóját tudták megmutatni neki.
A trónörökös a jelenleg a brassói templomban található, nemrég korszerűsített kőhalmi orgonát, valamint a Fekete templom híres Buchholz-orgonáját is megtekintette, mesélte a lelkész. Mint mondta, Károly herceg nagyon érdeklődőnek bizonyult, és rendkívül fogékonynak mindenre, ami érték.
A Fekete-templomtól a herceg Bolgárszegre ment, ahol a Szent Miklós templomot és az első román iskolának emléket állító múzeumot tekintette meg. Hivatalos források szerint péntekig tartó erdélyi magánlátogatása során a herceg zalánpataki birtokára is ellátogat, ahol egy több falusi házból álló épületegyüttessel rendelkezik.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!