
Borboly Csaba
Fotó: Gecse Noémi
A romániai barnamedve-populáció megőrzésére vonatkozó akciótervet május 9-én vitatják meg a parlamentben. Hargita Megye Tanácsa módosító javaslatait elküldte már a közvita szervezőinek, és egy Hargita megyei küldöttség részt vesz a közvitán – jelezte a megyei önkormányzat sajtóirodája.
2018. május 08., 21:262018. május 08., 21:26
„Az, hogy szerdán a romániai barnamedve-populáció megőrzésére vonatkozó akciótervről lesz közvita, annak eredménye, hogy mi székelyföldiek – csíkiak, udvarhelyiek és gyergyóiak, a háromszéki, az erdővidéki és a marosszéki bajtársainkkal közösen – Bukarestbe mentünk, s a minisztérium előtt kértük, hogy foglalkozzanak érdemben a medvekérdéssel. Véleményem, hogy a most közvitán lévő menedzsmentterv irányvonalai megfelelőek lehetnek minden érintett társadalmi rétegnek, ugyanakkor számos pontosítani való van, kiemelten a határidőkre vonatkozóan. Mi továbbra is fenntartjuk az emberi élet védelmének elsődlegességét, így például a medvetámadás áldozatául esett személyek kárpótlási rendszerére a menedzsmentterv hároméves kidolgozási határidőt javasol a minisztériumnak, holott szerintem ezt egy hónap alatt is meg lehet valósítani, főleg, hogy Hargita Megye Tanácsa elküldte már az erre vonatkozó jogszabály-módosítási javaslatát” – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A megyei önkormányzat elnöke külön értékelte a RMDSZ parlamenti frakciójának támogatását, személyesen Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő közbenjárását.
– foglalta össze a benyújtott javaslatok tartalmát Borboly Csaba.
Az akciótervről
A romániai barnamedve-populáció megőrzésére vonatkozó akcióterv előírja a medvepopuláció méretének tudományos felméréseken alapuló becslését, ami alapján zónákra osztanák fel a barnamedvék által benépesített területeket, majd az egyes zónákra megfelelő további intézkedéseket dolgoznak ki megfelelő szakemberekből alkotott munkacsoportok segítségével. Így megfelelőbb kárpótlási és megelőzési támogatási rendszert tudnak majd kidolgozni az agrártámogatásokhoz hasonlóan. A kártámogatások esetében az akcióterv előírja, hogy ennek előfeltétele az ajánlott megelőző intézkedések végrehajtása, amelyhez szükséges költségvetési alapokat a kormány kell biztosítsa.
Lakossági tájékoztatást, az ökológiai folyosók biztosítását, a medvék természetes lakhelyére való gyümölcsfák ültetését, a kiegészítő élelmezés módját is előírja a közvitára bocsátott dokumentum. Megtiltja a hulladékot dézsmáló medvék turisztikai célra való felhasználását, megfelelő hulladékkezelést ír elő. Ugyanakkor az akcióterv tárgyalja a medveegyedek számának szabályozását is, ezt az adott területek maximális eltartási képességéhez igazítanák, és a konfliktuszónákban e fölött is jóváhagynák a veszélyes egyedek eltávolítását. Összességében az akcióterv előírja a medvék optimális számának és természetes viselkedésének fenntartását, ehhez folyamatos felméréseket és intézkedéseket javasol.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!