
A romániai magyar választók bizalma jelzi azt, hogy igazuk volt a húsz évvel ezelőtti úgynevezett Neptun-ügyben érintett politikusoknak – közölte pénteken az MTI-vel Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke (képünkön).
2013. augusztus 11., 17:112013. augusztus 11., 17:11
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület szervezésében, a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-táborban csütörtökön pódiumbeszélgetésen idézték fel a résztvevők, hogy 1993-ban az RMDSZ három politikusa – Borbély László, Frunda György és Tokay György – amerikai közvetítéssel, a tengerparti Neptun üdülőhelyen meghatalmazás nélkül ült le tárgyalni a román kormány képviselőivel kisebbségvédelmi kérdésekről.
Borbély Zsolt Attila politológus, aki a húszéves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről, úgy értékelte: „a neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren”, és az RMDSZ ekkor adta fel a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét. A Neptun-gate című könyv megjelenésére és az EMI-táborban elhangzottakra reagálva Borbély László kijelentette: a könyv tele van valótlanságokkal, szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték.
„Ha mi nem helyesen jártunk volna el, akkor is és utána is, akkor a magyarság elállt volna mellőlünk, nem élveztük volna a magyarság bizalmát. Márpedig ez nem egy választáson bizonyosodott be, hanem sok választáson, akkor is, amikor elindultak ellenünk magyar pártok” – mondta az MTI-nek az RMDSZ politikai alelnöke. Hozzátette: megtisztelő, ha egyesek úgy gondolják, hogy hárman voltak, akik befolyásolták az utóbbi 23 év RMDSZ-politizálását, de szerinte nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot.
Borbély László szerint a külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét sem adta fel az RMDSZ. „Másképp politizálsz, amikor kormányon vagy, és másképp, mikor ellenzékben vagy”, de mindig megtalálták azt az eszközt, amellyel előre vihetik a magyarság ügyét – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!