
Három bolíviai ellenzéki honatya azzal a kéréssel fordult az ENSZ-hez, hogy egy nemzetközi szervezetek képviselőiből álló bizottság vizsgálja ki a politikai üldözöttek és politikai foglyok helyzetét országukban.
2012. június 21., 18:172012. június 21., 18:17
A Nemzeti Összetartás (Convergencia Nacional – CN) elnevezésű ellenzéki csoport három tagja – Carmen Eva Gonzales és María Elena Méndez szenátor, valamint Adrián Oliva képviselő – kedd óta virrasztással tiltakozik az ENSZ La Paz-i irodahelyiségeiben a bolíviai politikai visszaélések ellen. Az ENSZ-hez intézett levelükben azt követelték: hozzanak létre egy bizottságot nemzetközi szervezeteket képviselő személyekből, akik megvizsgálnák, milyen politikai üldöztetésben van részük a kormánnyal szembenálló embereknek Bolíviában.
A három törvényhozó követeli, hogy bocsássák szabadon azokat a politikai foglyokat, akik már több mint három éve ítélet nélkül vannak rács mögött (ezt a bolíviai törvény is előírja). Olyan amnesztiát is szorgalmaznak, amely lehetővé tenné, hogy az ítélet nélkül bebörtönzöttek már 18 hónap után szabadlábon védekezhessenek. Ugyancsak sürgetik, hogy a külföldre menekült vagy száműzött személyek visszatérhessenek hazájukba, és adott esetben otthon kapjanak jogi védelmet. A honatyák közölték: addig folytatják tiltakozó virrasztásukat, amíg választ nem kapnak levelükre.
Mint ismert, Tóásó Előd jelenleg bolíviai börtönben ül, „terrorizmus” vádjával készülnek őt bíróság elé állítani. Annak az állítólagos terrorista csoportnak a tagjaként tartóztatták le, amelyet 2009. április 16-án Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütésben életét vesztette a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják. Tóásó esetében is lejárt már a helyi törvény által meghatározott hároméves határidő, mégis börtönben kell maradnia, a bírósági tárgyalás pedig még el sem kezdődött.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!