
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásán.
2025. szeptember 06., 19:442025. szeptember 06., 19:44
A több ezer ember részvételével tartott rendezvény kezdetén Udvardy György veszprémi érsek úgy fogalmazott: a vértanúság a remény megkérdőjelezhetetlen jele, Bódi Mária Magdolna életében pedig a krisztusi erények bontakoznak ki.
Ezután Erdő Péter bíboros latin és magyar nyelven felolvasta XIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya engedélyezte Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását – számol be az MTI.
Bódi Mária Magdolna ereklyetartóját Laposa Norbert balatonfűzfői plébános Cristiana Marinelli, a boldoggá avatás római posztulátora és számos fiatal kíséretében hozta fel a Veszprém Aréna mellett kialakított színpadra. Itt átadta Márfi Gyula korábbi veszprémi érseknek, akitől Udvardy György érsek átvette, majd átadta Erdő Péter bíborosnak, aki
Szentbeszédében Erdő Péter azt mondta: Bódi Mária Magdolna vértanúsága nem váratlan szerencsétlenség volt, hanem egy elkötelezett, fiatal élet megkoronázása.
Felidézte: Bódi Mária Magdolna apostoli lelkülete már iskolás korában jelentkezett, szeretett volna szerzetes lenni, de nem vették fel, mert szülei nem éltek házasságban.
Bár a Fűzfőgyártelepen munkásként dolgozó lány szerzetes nem lehetett, 1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén magánfogadalmat tett: örökös szüzességet vállalt Krisztus iránti szeretetből.
– elevenítette fel a bíboros.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Erdő Péter emlékeztetett: a szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek meg Litérre, aznap délután Bódi Mária Magdolna néhány asszonnyal és gyerekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely lejáratánál tartózkodott, amikor két fegyveres szovjet katona támadt rájuk. Egyikük a bunkerbe küldte a lányt, aki tisztaságát védelmezve a zsebében tartott kisollóval megszúrta a katonát és menekülni próbált, közben a többi asszonyt figyelmeztette a veszélyre. Pár pillanattal később
Erdő Péter kijelentette: Bódi Magdi nem csak a tisztaságát védte, hanem Krisztus iránti hűségből és szeretetből adta életét. Mindhalálig megtartotta fogadalmát, áldozata pedig közvetlen hatással is volt környezetére - emelte ki.
A bíboros úgy fogalmazott: Bódi Mária Magdolna „a tisztaság vértanúja” volt. Manapság tisztaságról beszélni bátorságot kíván, tisztaságra vállalkozni pedig nem valamiféle extrém teljesítmény, hanem a Krisztus iránti személyes szeretet nagy elhatározása – jelezte.
Erdő Péter szerint mindenki a maga állapota szerinti hivatást kapott a tisztaságra. A házastársak a hűségre, a fiatalok a fegyelmezett előkészületre, életük nagy döntése előtt, akik pedig a cölibátust, a szüzességet vállalták, hivatást kaptak a Krisztus iránti teljes odaadásra és az emberek teljes szívvel való szolgálatára.
Hozzátette: bármilyen nehéz is mai világunkban vallani és követni ezt az eszményt, az isteni kegyelem csodákat képes alakítani az ember életéből.
– emelte ki Erdő Péter.
Fotó: MTI/Buzák Noémi
A boldoggá avatási szertartáson számos egyházi és világi tisztviselő részt vett, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke.
A Veszprémi Érsekség a hétvégén több programot is szervez a boldoggá avatás alkalmából, tájékoztatásuk szerint Bódi Mária Magdolna nyitott ereklyéje vasárnap késő délutánig látogatható lesz a veszprémi várban, a Szent Mihály székesegyházban.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!