Az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) vezetősége kedden felkérte választóit és szimpatizánsait, ne járuljanak urnák elé a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló vasárnapi népszavazáson.
2012. július 24., 19:102012. július 24., 19:10
2012. július 24., 19:252012. július 24., 19:25
Victor Ponta kormányfő gyávának nevezte a bojkott miatt a tisztségéből felfüggesztett elnököt, akit Brüsszelnél kíván bepanaszolni. A menesztéssel fenyegetett Traian Băsescunak és az államfőt támogató demokrata-liberális alakulatnak a hétvégi referendummal kapcsolatos döntése jelentős stratégiaváltásnak számít. A PDL vezetősége azzal az indokkal határozott a vasárnapi népszavazás bojkottjáról, hogy a Băsescut tisztségéből felfüggesztő balliberális hatalom masszív csalássorozatra készül a referendumon. „Nem kívánjuk hitelesíteni a Szociálliberális Unió (USL) sorozatos szabályszegéseit és visszaéléseit. Felkérünk minden választópolgárt, hogy maradjon távol az urnáktól a július 29-i népszavazáson, ne vegyen részt a kormányoldal előre megtervezett színjátékában” – jelentette ki kedden Vasile Blaga, a demokraták elnöke. A párt élére egy hónappal ezelőtt megválasztott politikus a vélt szabálysértések között említette, hogy a közigazgatási minisztérium tucatnyi speciális szavazókörzetet létesített.
Ennek megfelelően a hegyvidéken és a tengerparton, vendéglőkben és szállodákban is voksolhatnak a nyári pihenőszabadságukat töltő polgárok, sőt a hatóságok tervezik, hogy a labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulóin a szurkolók a stadionokban is leadhatják szavazatukat. A demokraták azt sem tartják szabályosnak, hogy a népszavazáson nem készül pontos nyilvántartás a különleges szavazókörzetekben jelentkező választók számáról. Egy frissen elfogadott sürgősségi kormányrendelet eltörölte a pótlistákra feliratkozott szavazók létszámának jegyzőkönyvben történő rögzítését is, ami nehezebbé teszi a csalások, az úgynevezett „voksturizmus” megakadályozását, hiszen az országban bárki bármely szavazókörzetben leadhatja voksát, nemcsak a lakcím szerinti szavazóhelyiségben. A hatalmon lévő balliberálisok “tüsténkedése” érthető, hiszen az alkotmánybíróság döntése – és az Európai Bizottság határozott felszólítása – értelmében a referendum csak akkor lesz érvényes, ha urnák elé járul a választói névjegyzékben szereplők fele plusz egy fő, azaz mintegy 9,1 millió polgár. Nem csoda, hogy a bukaresti hatóságok alaposan elnyújtották a népszavazás határidejét, és szokatlan módon reggel héttől 23 óráig tartanak nyitva a szavazóhelyiségek.
Ezzel szemben Băsescu és táborának érdeke azt diktálja, hogy a részvétel ne haladja meg az ötven százalékot, az elmúlt időszakban közzétett felmérések ugyanis arról árulkodnak, hogy a részvevők több mint hatvan százaléka az elnök menesztésére szavaz. Băsescu egyébként már hétfőn este megadta a PDL döntésének „“alaphangját”, amikor kijelentette: minden lehetséges lépést meg kell tenni a népszavazás érvénytelensége érdekében, hogy a balliberálisok „államcsínyét” ne lehessen a népakarattal megerősíteni. A tisztségéből felfüggesztett államfő – aki az előző napokban még a referendumon való masszív részvételre buzdította a választópolgárokat – is úgy véli, hogy a kormányzó USL csalással próbálja érvényesíteni álláspontját.
Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a PDL döntését követően „gyávának és hazugnak” nevezte Băsescut. Az USL társelnöke bejelentette, levélben fogja tájékoztatni az Európai Uniót, valamint az európai kormányfőket arról, hogy a román államfő „megvezette” őket, amikor ő és a PDL szorgalmazták Brüsszelben a népszavazás érvényességi küszöbét szavatoló alkotmánybírósági döntés tiszteletben tartását.
Az államfői teendőket ideiglenesen ellátó liberális Crin Antonescu elmondta, körülbelül 55 százalékos jelenlétre számítottak a referendumon, a demokraták bojkottja pedig a népszavazás eredményének „kulcskérdésévé” változtatja a részvételi arányt. Antonescu – aki Băsescu leváltása esetén már idén ősszel, legkésőbb viszont 2014-ben az USL jelöltjeként kívánja megpályázni az államelnöki posztot – amúgy személyesen is érintett a referendum végkimenetele kapcsán, Băsescu parlamenti felfüggesztésekor ugyanis kijelentette: ha a nép nem váltja le az államfőt, végérvényesen visszavonul a politikából. Közben a PDL-vel együtt ellenzékbe került, Băsescu felfüggesztéséhez 2007-hez hasonlóan idén is hozzájáruló RMDSZ közleményben kérte fel az erdélyi magyar választókat, hogy vegyenek részt a népszavazáson, és voksoljanak lelkiismeretük szerint.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!