
Fotó: Boda L. Gergely
Az országos számvevőszékkel vizsgáltatná ki a román ortodox egyháznak nyújtott állami támogatásokat Sebastian Bodu, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) európai parlamenti képviselője.
2013. augusztus 07., 17:402013. augusztus 07., 17:40
2013. augusztus 07., 17:402013. augusztus 07., 17:40
A politikus – aki 2005 és 2007 között az adóhatóság élén állt – Nicolae Văcăroiuhoz, a számvevőszék elnökéhez címzett levelében arra szólítja fel az intézményt, vizsgálja ki, mekkora összeggel támogatta az állam az ortodox egyházat az elmúlt öt évben. Indoklásként megemlíti, hogy sajtóértesülések szerint az elmúlt 23 évben óriási összegű közpénzt kapott a görögkeleti egyház, zömmel templomépítésre, ennek nyomán pedig mintegy négyezer templom épült, miközben egyetlen kórház, iskola és óvoda sem.
Bodu kezdeményezése összefügg a BBC hétvégén sugárzott riportjával, amelyben a brit közszolgálati csatorna szembe állítja az alacsony romániai életszínvonalat azzal, hogy az országban gombamód szaporodnak az ortodox templomok. A riport megállapítja: bár Romániát az Európai Unió legszegényebb államaként tartják számon, az országban háromnaponta épül fel egy ortodox templom.
„Bár Románia az Európai Unió legszegényebb tagállama, ez nem akadályozta meg az egyház vezetőit, hogy több millió eurónyi állami támogatást fogadjanak el. Ezek olyan kiadások, amelyeket sem az állam, sem a polgárok nem engedhetnének meg maguknak” – állapítja meg a BBC. A bukaresti ortodox patriarkátus felháborodott hangvételű közleményben reagált a riportra. A kommüniké szerint a templomok azért épülnek, mert a híveknek szüksége van rájuk, főleg a városokban, ahol a kommunizmus idején nem lehetett egyházi célú épületeket felhúzni.
Az egyház azt is elárulja, hogy 1990 óta országszerte összesen 2000 templom épült fel vagy van épülőfélben, az erre szánt pénzt pedig – az egyház szerint – nagyrészt maguk a hívek adták össze. Másrészt rámutatnak: amennyiben megszűnne az egyházak állami támogatása, az államnak minden, tőlük elkobzott ingatlant vissza kellene szolgáltatnia.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!