Magyarországnak bocsánatot kellene kérnie a bolíviai hatóságok által 2009-ben felszámolt „terrorista sejt” agressziója és az Evo Morales bolíviai elnök meggyilkolására vonatkozó tervei miatt – jelentette ki a szerdai bolíviai lapok szerint Álvaro García Linera bolíviai alelnök.
2012. június 13., 19:152012. június 13., 19:15
2012. június 13., 22:312012. június 13., 22:31
A politikus arra reagálva tette ezt a kijelentést, hogy Adrian Oliva ellenzéki képviselő egy sajtótájékoztatón ismertette azt a dokumentumot, amelyet információi szerint a magyar Országgyűlés emberi jogi és külügyi bizottságai május végi ülésén fogadtak el, s amely a Tóásó-üggyel kapcsolatban tapasztalható visszaélések és jogsértések miatt az Európai Unió (EU) által Bolíviának nyújtandó gazdasági támogatás felfüggesztését szorgalmazta. A Los Tiempos című bolíviai napilap szerdán honlapján azt írta, hogy a szóban forgó magyar testület nyilatkozatban kérte az EU-t a La Paznak éppen az emberi jogsértések elleni küzdelemhez nyújtott támogatás befagyasztására. Álvaro García Linera egy sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy Budapestnek inkább bocsánatot kellene kérnie. Mint a bolíviai alelnök hangsúlyozta, Bolívia törvényes keretek között védi meg magát az úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben, amelynek pere jelenleg is tart. Elmondta: van ugyan lemaradás az ügyben, de kérték a bírói hatalmat – amely szerinte autonóm és független –, hogy gyorsítsa fel az eljárást, és mielőbb, lehetőleg egy hónapon belül hozzon ítéletet a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo nevével fémjelzett perben. Adrian Oliva bolíviai ellenzéki képviselő kedden újságírók előtt arról beszélt, hogy több ország és nemzetközi szervezet is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a bolíviai hatóságok a Tóásó-üggyel összefüggésben megsértik az emberi jogokat.
Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A kommandós rajtaütés során életét vesztette Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében, ha nem sikerül ítéletet hozni három éven belül, akkor mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket. A terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását július 23-ra halasztotta május végén az illetékes La Paz-i ítélőtábla elnöke. A vád alá helyezett 39 személy többségének egészségi állapotát szem előtt tartva egyúttal a tárgyalás helyszínének megváltoztatásáról is döntöttek, a következő meghallgatás a bolíviai főváros helyett Santa Cruzban lesz.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!