
A kormánynak újra kell tárgyalnia a bányakoncessziós szerződést, amelyet Románia a kanadai Gabriel Resources-szal írt alá a verespataki aranybánya megnyitása érdekében – jelentette ki pénteken Emil Boc kormányfő.
2011. augusztus 26., 18:592011. augusztus 26., 18:59
2011. augusztus 26., 19:482011. augusztus 26., 19:48
A miniszterelnök megerősítette, hogy a szerződést „biztosan” újra kell tárgyalni, mert az államnak túl kevés a haszna a projektből. Boc a közszolgálati rádiónak nyilatkozva megismételte, hogy nem volt támogatója a tervnek, és most sem támogatja azt, hiszen két fontos problémát vet fel: az egyik a környezetvédelmi aggályok, amelyekre egyelőre várja a szakemberek megoldásait, a másik pedig a bányakoncessziós szerződés. Boc hangsúlyozta, hogy a szerződés Románia érdekei szempontjából messzemenően előnytelen. Hozzátette: gazdasági szempontból a tervet a jelenlegi formájában nem lehet elfogadni – jelenti az MTI tudósítója.
Korábban Traian Băsescu államfő is a szerződés újratárgyalása mellett tette le a garast, ugyanakkor támogatásáról biztosította a beruházást, mert mint mondta, Romániának szüksége van az aranyra az aranytartalékok növelése céljából.
Pénteken a Zöld Erdély Egyesület nevű civil szervezet az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleményben közölte, hogy a 77 romániai magyar civil szervezet által korábban aláírt, a verespataki bánya megnyitása ellen érvelő tiltakozó állásfoglaláshoz a www.greendex.ro honlapon bárki csatlakozhat kézjegyével. A dokumentumban egyebek között azt kérik Kelemen Hunor művelődési minisztertől, vonja vissza a Kirnyik-hegyre vonatkozó régészeti mentesítési bizonylatot, amelyet július közepén bocsátottak ki az illetékes román hatóságok. Ennek az engedélynek a kibocsátásával ugyanis fontos akadály hárult el a bánya megnyitása elől. A beruházónak a környezetvédelmi engedélyt kell még megszereznie, amiről a végső döntést a kormánynak kell meghoznia. Kelemen Hunor korábban már kifejtette, hogy miniszteri rendelettel a mentesítési bizonylat nem vonható vissza, csak bírósági úton kezdeményezhető az érvénytelenítése.
A Zöld Erdély Egyesület – amely tagja a Mentsük meg Verespatakot nevű mozgalomnak – leszögezi: a Verespatakért folytatott széleskörű civil tiltakozásnak semmilyen pártpolitikai célja és töltete nincs, de kötelességüknek érzik felidézni, hogy az RMDSZ az elmúlt években következetesen és határozottan ellenezte a verespataki bányatervet és általában a ciántechnológiás bányászatot, míg Kelemen Hunor – aki egyben az RMDSZ elnöke – most azt állítja: a szövetségnek nincs határozott álláspontja Verespatakról. Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem az RMDSZ lejáratásáról van szó, hanem arról a látványos pálfordulásról, amelyet az RMDSZ egyes csúcsvezetői tettek egy konkrét ügyben, amit csak az RMDSZ maga tud korrigálni – olvasható a közleményben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.
szóljon hozzá!