Boc szerint újra kell tárgyalni a szerződést a verespataki beruházóval

A kormánynak újra kell tárgyalnia a bányakoncessziós szerződést, amelyet Románia a kanadai Gabriel Resources-szal írt alá a verespataki aranybánya megnyitása érdekében – jelentette ki pénteken Emil Boc kormányfő.

2011. augusztus 26., 18:592011. augusztus 26., 18:59

2011. augusztus 26., 19:482011. augusztus 26., 19:48

A miniszterelnök megerősítette, hogy a szerződést „biztosan” újra kell tárgyalni, mert az államnak túl kevés a haszna a projektből. Boc a közszolgálati rádiónak nyilatkozva megismételte, hogy nem volt támogatója a tervnek, és most sem támogatja azt, hiszen két fontos problémát vet fel: az egyik a környezetvédelmi aggályok, amelyekre egyelőre várja a szakemberek megoldásait, a másik pedig a bányakoncessziós szerződés. Boc hangsúlyozta, hogy a szerződés Románia érdekei szempontjából messzemenően előnytelen. Hozzátette: gazdasági szempontból a tervet a jelenlegi formájában nem lehet elfogadni – jelenti az MTI tudósítója.

Korábban Traian Băsescu államfő is a szerződés újratárgyalása mellett tette le a garast, ugyanakkor támogatásáról biztosította a beruházást, mert mint mondta, Romániának szüksége van az aranyra az aranytartalékok növelése céljából.

Pénteken a Zöld Erdély Egyesület nevű civil szervezet az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleményben közölte, hogy a 77 romániai magyar civil szervezet által korábban aláírt, a verespataki bánya megnyitása ellen érvelő tiltakozó állásfoglaláshoz a www.greendex.ro honlapon bárki csatlakozhat kézjegyével. A dokumentumban egyebek között azt kérik Kelemen Hunor művelődési minisztertől, vonja vissza a Kirnyik-hegyre vonatkozó régészeti mentesítési bizonylatot, amelyet július közepén bocsátottak ki az illetékes román hatóságok. Ennek az engedélynek a kibocsátásával ugyanis fontos akadály hárult el a bánya megnyitása elől. A beruházónak a környezetvédelmi engedélyt kell még megszereznie, amiről a végső döntést a kormánynak kell meghoznia. Kelemen Hunor korábban már kifejtette, hogy miniszteri rendelettel a mentesítési bizonylat nem vonható vissza, csak bírósági úton kezdeményezhető az érvénytelenítése.

A Zöld Erdély Egyesület – amely tagja a Mentsük meg Verespatakot nevű mozgalomnak – leszögezi: a Verespatakért folytatott széleskörű civil tiltakozásnak semmilyen pártpolitikai célja és töltete nincs, de kötelességüknek érzik felidézni, hogy az RMDSZ az elmúlt években következetesen és határozottan ellenezte a verespataki bányatervet és általában a ciántechnológiás bányászatot, míg  Kelemen Hunor – aki egyben az RMDSZ elnöke – most azt állítja: a szövetségnek nincs határozott álláspontja Verespatakról. Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem az RMDSZ lejáratásáról van szó, hanem arról a látványos pálfordulásról, amelyet az RMDSZ egyes csúcsvezetői tettek egy konkrét ügyben, amit csak az RMDSZ maga tud korrigálni – olvasható a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés