
Nagy többséggel megszavazta a bukaresti parlament kedden Dacian Cioloș kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be.
2015. november 17., 17:122015. november 17., 17:12
2015. november 17., 22:162015. november 17., 22:16
A Cioloș-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta. A titkos voksoláson 115 ellenszavazat is összegyűlt, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok rendelkeznek.
Dacian Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a román demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak.
Az RMDSZ nevében felszólaló Kelemen Hunor kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja. „Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni\" – tette hozzá a szövetségi elnök. Az új kormány tagjai a tervek szerint tegnap este letették a hivatali esküt Klaus Johannis államfő előtt a Cotroceni-palotában.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke arra figyelmeztette Cioloșt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. Dragnea kifejezte meggyőződését, miszerint „Ponta volt Románia legjobb miniszterelnöke az 1989-es forradalom óta”.
A Klaus Johannis államfőhöz közel álló PNL társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloș-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy a PSD embereit a PNL embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. A PNL partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloșnak.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében felszólaló Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloș-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja. Az RMDSZ megszavazza a Cioloș-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá.
Az új kormány tagjai kedden este teszik le a hivatali esküt Klaus Johannis államfő előtt.
Cserék a miniszterjelölteknél
A kijelölt miniszterelnök több miniszterjelöltjét volt kénytelen lecserélni. Cioloş az igazságügyi minisztérium élére kiszemelt Cristina Guseth jelölését vonta vissza keddre virradó éjszaka, mivel a Freedom House civil szervezet romániai igazgatója nem tudta meggyőzően bizonyítani alkalmasságát a parlament szakbizottságai előtti meghallgatása során. Cioloş a posztra korábban is esélyesnek tartott Raluca Prunát, az Európai Bizottság szakértőjét, a Transparency International volt romániai elnökét jelölte az igazságügyi miniszteri tisztségbe; a jelölt Brüsszelből utazott el a parlamenti meghallgatásra és a szavazásra. Cioloş alig néhány órával a kormánynévsor vasárnapi közzététele után lecserélte az egészségügyi miniszteri poszt várományosát is. Első jelöltjéről, a 29 éves Andrei Baciu szívsebészről ugyanis olyan fotókat kezdtek terjeszteni az interneten, amelyeken – egy fehérneműt forgalmazó cég fotómodelljeként – egy szál alsónadrágban pózolt.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!