Biró: az erdélyi pártoknak nem egymást kell legyőzni

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az erdélyi magyarságnak egyaránt szüksége van a magyar pártok versenye által megvalósuló szelekcióra és a közösség összezárására – jelentette ki Biró Zsolt.

Krónika

2015. március 15., 19:422015. március 15., 19:42

2015. március 15., 19:422015. március 15., 19:42

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (képünkön) a nemzeti ünnep alkalmából szervezett szombat esti marosvásárhelyi gálaműsor előtt tartott beszédében szólt az erdélyi magyarság rendszerváltás óta eltelt 25 évéről és a közösség előtt álló kihívásokról.

A politikus szerint az eltelt negyed évszázad legfájóbb adata, hogy elfogyott a közösség csaknem harmadrésze, félmillióval kevesebb magyar él Erdélyben.

Úgy vélte, az erdélyi magyar pártoknak nem egymást kell legyőzniük, hanem azzal a „sötét erővel” kell szembenézniük, amely „félelemből vagy bűntudatból táplálkozva” el akarja vitatni a közösség jogát a szülőföldjéhez, az anyanyelvéhez. Ugyanakkor a közösséget fogva tartó félelem, kishitűség és közöny ellen is fel kell lépniük.

„Addig van magyar jövő Erdélyben, ameddig a választópolgár elsősorban etnikai alapon szavaz. Ebből következően a magyar–magyar versenynek csak úgy van értelme, ha az a közösség egészséges szelekcióját szolgálja. Egy egészséges közösségben ennek a szelekciónak érvényesülnie kell, de ahhoz, hogy egyáltalán fennmaradjon egy közösség közösségként, egészséges önvédelmi reflexeinek, így az összezárásnak is működnie kell” – jelentette ki Biró Zsolt.

Hozzátette, vannak olyan célok, amelyeket egymás ellenében a pártok nem tudnak megvalósítani, de ha az ernyőszervezetek ideje lejárt, akkor új egységet kell teremteni. „Csak bírálni, kritizálni nem elég, mint ahogy nem elég csupán elmélkedni sem. Tenni kell! Bírálat helyett építő kritika, elmélkedés helyett elméletek. Ez a felelős ellenzék feladata” – mondta Biró Zsolt. A gálaműsoron a Háromszék Táncegyüttes Gábor Áron című táncdrámáját mutatta be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés