Biharban az RMDSZ-szel szövetkezne a PNL

A vasárnapi önkormányzati választáson Bihar megyében fölényes győzelmet arató Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) folytat tárgyalásokat a helyi koalíció megkötéséről – idézte pénteki számában Ilie Bolojant, Nagyvárad újraválasztott liberális polgármesterét a Bihari Napló című napilap pénteken.

MTI

2016. június 10., 14:202016. június 10., 14:20

A választások végeredménye szerint a PNL 17 képviselőt juttatott be a Bihar megyei önkormányzatba, ahol a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) kilenc, az RMDSZ-nek 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) pedig két képviselője lesz. A nagyváradi városi tanácsban a PLN 18, a PSD öt, az RMDSZ pedig négy (a négy évvel ezelőttinél kettővel kevesebb) mandátumot szerzett.

A PNL országos ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Bolojan emlékeztetett arra, hogy pártjának a nagyváradi önkormányzatban kétharmados többsége van, a Bihar megyei önkormányzatban pedig az RMDSZ bevonásával szeretne kétharmados többséget kialakítani.

Mint Bolojan elmondta, a PNL-RMDSZ koalíció mind matematikai, mind a megyedemográfiai szempontból a legjobb megoldás lenne. A megyei koalíció létrehozása érdekében a PNL késznek mutatkozik tárgyalni Nagyváradról is az RMDSZ-szel.

Ilie Bolojan újságírói kérdésre elmondta: ha az őszi parlamenti választások után ismét felmerül Romániában a régiók kialakításának kérdése, a bihariaknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Nagyvárad régiófővárossá váljék.

„Világos, hogy ha a jelenlegi régiók maradnak, akkor Várad nem fog tudni versenyezni Kolozsvárral, viszont ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körösvidék, vagy Partium, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchiában hívták ezeket a területeket, Bihar, Szilágy, Szatmár megyék és Arad megye egy része közös régiót alkothatna” – mondta Ilie Bolojan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés