
Ötven parajdi és környékbeli férfi kapott behívó parancsot a Hargita megyei katonai központtól „a katonai helyzet tisztázása” céljából – adta hírül csütörtökön a Maszol.ro.
2014. május 15., 20:012014. május 15., 20:01
2014. május 16., 09:482014. május 16., 09:48
A hírportál Nyagrus László parajdi alpolgármestert is megszólaltatta az ügyben, aki elmondta: érdeklődött a rendőrségen az ügyben, de csak annyit tudott meg, hogy csak azok a férfiak kaptak behívót, akik már elvégezték a sorkatonai szolgálatot. A behívó parancs szerint a címzetteknek május 20-án, kedden reggel kell jelentkezniük a parajdi rendőrőrsön.
A Facebook közösségi portálon terjedő információk szerint egyébként nemcsak Parajdra, hanem Hargita megye több településére is küldött ki hasonló behívó parancsokat a megyei katonai központ. A közösségi oldalon már egy fotó is megtekinthető az egyik behívó értesítő levélről, melynek fejlécén ez áll: „a katonai helyzet tisztázását szolgáló behívó parancs”. A címzettnek május 21-én, szerdán kell jelentkeznie a székelykeresztúri rendőrségen, és 300-tól 500 lejig büntethető, ha nem tesz eleget a behívónak.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!