Befejeződött a holttestek maradványainak összegyűjtése

Befejeződött a francia Alpokban múlt héten lezuhant Germanwings-repülőgép 150 áldozata földi maradványainak összegyűjtése a katasztrófa helyszínén – közölte kedd este a francia csendőrség.

Hírösszefoglaló

2015. április 01., 16:432015. április 01., 16:43

2015. április 01., 16:442015. április 01., 16:44

Jean-Marc Ménichini alezredes elmondta, hogy mivel már nincsen több holttestmaradvány a helyszínen, szerdán mintegy húsz, hegyvidéki beavatkozásokra kiképezett katona csatlakozik a helyszínelőkhöz az áldozatok személyes dolgainak összegyűjtésére.

A tiszt azt is jelezte, hogy a szakértők továbbra is intenzíven keresik a gép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát. Francois Hollande francia államfő napközben ígéretet tett arra, hogy legkésőbb a hét végére valamennyi áldozatot azonosítják. 

Közben kiderült: a másodpilóta 2009-ben arról tájékoztatta repülőiskoláját, hogy „súlyos depresszív epizódon” ment keresztül – közölte kedden a Lufthansa német légitársaság. A betegségről szóló jegyzetet Andreas Lubitz elektronikus postájában találták meg. Akkor küldte, amikor egy megszakítás után visszatért a kiképzésbe.

A légitársaság átadta az ügyészségnek a levelet, és elzárkózott minden kommentártól. Korábban már felmerült a kérdés, hogy a légitársaság tudott-e a másodpilóta lelki betegségéről. A „súlyos depresszív epizód” tünetei között vannak többek között a halállal, öngyilkossággal kapcsolatos újra és újra visszatérő gondolatok, öngyilkossági kísérletek vagy tervek.

Eközben a repülőgép-katasztrófa ügyében eljáró marseille-i ügyész azt közölte szerdán, hogy a nyomozóhatóság videofelvétellel rendelkezik a gép lezuhanása előtti utolsó pillanatokról. „Ha valaki rendelkezik ilyen felvétellel, köteles azt azonnali hatállyal átadni a nyomozóknak” – olvasható Brice Robin közleményében. A marseille-i ügyész cáfolta, hogy „a vizsgálat jelenlegi állásában lenne egy vagy több videofelvétel az Airbus A320-as katasztrófájáról”.

A Bild című német lap és a Paris Match francia magazin online kiadásában kedd este azt írta, hogy a helyszínen előkerült egy adathordozó, amelyen találtak egy videofelvételt a gép lezuhanása előtti utolsó pillanatokról.

A Germanwings német légitársaság Barcelona–Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe, fedélzetén 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe, és valószínűleg szándékosan kormányozta a repülőt a hegyoldalnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés