Mind Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt és a szenátus elnöke, mind Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke, miniszterelnök államfővé választása katasztrofális lenne Románia számára – vélte Traian Băsescu államfő hétfőn az Adevărul napilapnak nyilatkozva annak kapcsán, hogy jövőre lejár második ötéves elnöki mandátuma is, így az év végén államfőválasztást tartanak.
2013. szeptember 02., 17:242013. szeptember 02., 17:24
„Ha ránézek a legnagyobb politikai erő, a Szociálliberális Unió két vezetőjére, azt látom: Crin Antonescu katasztrofális lenne Románia számára, és Victor Ponta is katasztrofális lenne Románia számára – ő ráadásul éretlen, és bármikor képes hazudni\" – jellemezte a kormányoldal hivatalos államfőjelöltjét és a miniszterelnököt, utóbbit egyenesen jellemtelen, hazug és korrupt embernek minősítve.
Az elnök szerint az ellenzék soraiban vannak minőségi emberek, mint Monica Macovei, Cătălin Predoiu vagy Elena Udrea, aki az egyetlen olyan politikus, akinek nőtt a népszerűsége, ugyanakkor még mindig nem látni, ki lenn alkalmas államfőnek. „Az is igaz, hogy amikor én először indultam az elnöki tisztségért, még nem látszott, hogy milyen elnök leszek, ezért még nem esem kétségbe\" – jelentette ki Băsescu.
Az államfő a szétforgácsolódott, ellenzékbe szorult jobboldal jövőjére is kitért. Úgy vélte, a jobboldal egyesítésére a legalkalmasabb időpont „a jövő évi európai parlamenti választásokat követő nap\", hozzátéve, álláspontja szerint a jobboldali pártoknak fuzionálniuk kell, és egyetlen, nagy pártot kell létrehozniuk. Ehhez azonban olyan vezetőt kell találniuk, akit mindannyian támogatni tudnak.
Az elnök kitért a romakérdésre is. Úgy vélte, létezik egy burkolt diszkrimináció, ugyanakkor a roma családok kultúrája is gondot okoz, mivel a szülők gyakran továbbra sem járatják iskolába a gyerekeket.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!