
Nem mentette fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tisztségéből Marcel Oprişt, a Különleges Távközlési Rendszer (STS) igazgatóját a két hete Kolozs és Fehér megye határán bekövetkezett, két halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenség miatt Traian Băsescu.
2014. február 03., 11:402014. február 03., 11:40
Az államfő a CSAT vasárnapi ülése után a testület elnökeként adott nyilatkozatában arról beszélt: igazságtalanul alakult ki az a kép, hogy az állami szervek nem tették megfelelően a dolgukat.
Az államfő szerint az akciót nem koordinálták megfelelően, ugyanakkor egyes politikusok által elhintett hazugság, hogy a távközlési szolgálatnak lehetősége volt pontosan bemérni a baleset helyszínét – az ugyanis csak akkor lehetséges, ha vonalas telefonról érkezik a hívás, ebben az esetben azonban a segélyhívást maroktelefonról kezdeményezték.
Az államfő szerint ha a belügyminisztérium a hírszerzési szervek részvételével létrehozta volna a vészhelyzeti parancsnokságot, sikeres lett volna az akció. Ezért közölte: nem indokolt Opriş menesztése, a végső következtetések levonásához pedig meg kell várni az ügyészségi vizsgálat eredményét.
Opriş menesztését és a CSAT összehívását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, mivel az STS-t tekinti felelősnek azért, hogy a baleset helyszínét a hiányos kommunikáció miatt csak hétórás késéssel találták meg a mentőegységek.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!