
A romániai államfőválasztásba való beavatkozással vádolta meg a román és a francia titkosszolgálatokat Traian Băsescu elnök.
2014. október 31., 18:262014. október 31., 18:26
Románia első embere azt követően nyilatkozott erről, hogy fényképek jelentek meg a világhálón az általa támogatott Elena Udrea államelnök-jelöltről, amint februárban Párizsban szabadidejét töltötte egy román vezető ügyésznővel, aki Udrea állítása szerint a barátnője.
A kiszivárogtatott képek mellett a két hölgy nevére kiállított szállodai számlák is megjelentek. A román média úgy értelmezte a képeket, hogy ezek a Băsescu által támogatott Udrea és az ügyészek közötti szoros kapcsolatot akarják leleplezni. A román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) többször azzal vádolta az államfőt, hogy az ügyészség az ő utasításaira vizsgálja ki a korrupciós ügyeket.
Băsescu nem nevezte meg konkrétan, hogy melyik intézményekre gondolt, úgy fogalmazott, hogy egy román és egy francia titkosszolgálatot gyanít az ügy mögött, szerinte ugyanis a számlákat csak ők szerezhették meg. Băsescu leszögezte, nem hagyja annyiban a dolgot, és hivatalos úton kér tájékoztatást, mert szerinte arról van szó, hogy egy román állampolgár kémkedési akció áldozatául esett.
Victor Ponta miniszterelnök szerint Băsescu nem teheti meg államelnökként, hogy általánosít, és szerinte meg kellene neveznie, pontosan melyik titkosszolgálatokat gyanúsítja.
Titus Corlăţean román külügyminiszter is a külügy honlapján pénteken közzétett közleményben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az államelnök „nyilvánvaló” politikai megfontolásból a francia állam egyik intézményét gyanúsítgatja. Corlăţean szerint Băsescu súlyosan megsértette a diplomácia íratlan szabályait, és alaptalanul ártott a román-francia stratégiai partnerségi viszonynak.
Corlăţean szerint Románia nemzeti érdekeinek hosszú távon ártanak azok a kijelentések is, amelyek az állambiztonsági szervek hitelrontására és megfélemlítésére irányulnak.
Băsescu az elnökválasztási kampány során többször felhívta a figyelmet arra, hogy a román politikumnak hatékonyabban kellene ellenőriznie a titkosszolgálatokat, amelyek az elmúlt tíz évben nagyon megerősödtek, és hatékonnyá váltak a végrehajtott reformoknak köszönhetően. Băsescu szerint a jelenlegi parlamenti ellenőrzés nem hatékony, és fennáll a veszély, hogy maguk a titkosszolgálatok ellenőrzik majd a politikusokat, a hírszerzési szervek pedig ezáltal túl nagy hatalomra tesznek szert.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!