Bajai győzelem, háromszéki siker

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Bajai győzelmet – Németh János a My Boy Mennydörgés nyergében – hozott a 6. Nemzeti Vágta, de bőven jutott a rivaldafényből Székelyföldnek is, hiszen Bagoly Szabolcsot csak a végső győztes tudta megelőzni a középdöntőben.

Csinta Samu

2013. szeptember 22., 22:152013. szeptember 22., 22:15

2013. szeptember 23., 01:282013. szeptember 23., 01:28

Zsúfolt lelátók előtt, látványos külsőségek közepette, késhegyre menő küzdelemmel ért véget vasárnap este Budapesten a Hősök terén a Nemzeti Vágta. Az öt versenyzőt felsorakoztató mezőnyt elnézve a székelyföldieknek joggal lehetett némi hiányérzetük, hiszen a középdöntőben regisztrált időeredmények alapján csak Baja képviselője futott jobbat az Alkony-Bagoly Szabolcs duónál. De mivel csak a helyezés számított, a futamelső jutott tovább a középdöntőből, s ebben a pozícióban csak az első két körben láthattuk a háromszéki párost. Az utolsó 350 méteren Németh János és My Boy Mennydörgés nagyobb sebességre kapcsolt, és megelőzte ellenfelét. A fináléban aztán ugyancsak a finisben utasította maga mögé a tavalyi győztes lovat, Cordobát és Szentes Barbarát (Sándorfalva-Homokpuszta), illetve az elmúlt négy évben immár a harmadik döntőjét futó kozárdi Samy Lena nyergében.

Remek benyomást keltett tehát a sepsiszentgyörgyi páros, Bagoly Szabolcs teljesítménye minden elismerést megérdemel, a 27 éves lovas egyértelműen kihozta a maximumot magából, illetve ötéves lovából. Folytatása akár következhet is, ha marad a tudatos építkezés, Alkony és lovasa felkészülése. Ami viszont egészen biztosan változik, az a Székely Vágta lebonyolítási rendje. Budapesten ugyanis a székelyföldi szervezők és a Vágta rendezői döntést hoztak: jövőre az Óriáspince-tetőn is csak azokat a lovakat engedik rajthoz állni a hivatalos versenyben, amelyeknek eredete egyértelműen bizonyítható. Így az idei „furcsaságokat” remélik kiküszöbölni, hogy a négy székelyföldi döntős közül egyetlen ló „paraméterei” tettek eleget a versenyszabályzat előírásainak. Mindezt annak tudatában, hogy előfordulhat: csak 8-10 páros indulhat a kvalifikációs versenyben. A rendezvény tömegjellegét sem engedik azonban veszni, a többiek úgynevezett tömegversenyen indulhatnak, eleget téve a Vágta eredeti, lovas hagyományokat élesztő, lovaskultúrát fejlesztő célkitűzéseinek.

A Székely Vágta így próbál besorolni a fősodorba. S hogy nem esélytelenül, azt éppen Alkony esete példázza, amely valóságos hajnalhasadás a székelyföldi lovassport jelenében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés