Az ukrán fegyveresek elérték Luhanszk központját

Elérték a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyváros, Luhanszk központját a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán erők – közölte keddre virradóra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivőjére hivatkozva.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 19., 19:022014. augusztus 19., 19:02

Andrij Liszenko az ICTV televíziónak nyilatkozva mondta ezt. Az ukrán erők körülzárták Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak azt érezvén, hogy „a végét járják”.

„Egyes egységeink már hétfőn eljutottak Luhanszk központi részeibe. Harcok folynak a város utcáin” – mondta Liszenko. Az UNIAN hírügynökség közben idézte keddre virradóra a Donbassz ukrán zászlóalj közleményét, amely szerint fegyveresei még egy ostromot indítottak a Donyeck megyei Ilovajszk városát uraló szakadárok ellen, és sikerült behatolniuk a város központjában, kitűzték az ukrán nemzeti lobogót.

Eközben szintén kedden Liszenko azt is bejelentette: tizenöt holttestet emeltek ki annak a járműoszlopnak a roncsaiból, amelyet előző nap ért rakétacsapás Kelet-Ukrajnában. Liszenko, azt mondta: „Este hét órára 15 holttestet emeltünk ki. A kutatás éjszakába nyúlóan folytatódott, és még ma is tart”. Sok halott a felismerhetetlenségig összeégett. A támadás Luhanszk város környékén történt. A fehér zászlókkal megjelölt kocsioszlopban a terrorellenes erők elmondásuk szerint a civil lakosságot igyekeztek biztonságosabb helyre szállítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés