Az Országgyűlésben az elkobzott székely zászlók ügye

Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője napirend előtti felszólalásában azt kifogásolta kedden az Országgyűlésben, hogy kitiltották a székely zászlót a pénteki budapesti magyar–finn labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőről, mert az indoklás szerint az sértheti mások érzékenységét, holott a lobogó fent van az Országgyűlés épületén is. 

Hírösszefoglaló

2014. november 18., 17:122014. november 18., 17:12

A Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ) szurkoló- és magyarellenesnek nevezte, és teljes vezetőségének lemondását követelte, majd elővett egy román nemzeti zászlót és azt mondta, hogy azt el fogja juttatni Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, hogy azt tűzzék ki a díszpáholyban, „hogyha az sokkal közelebb áll a szívükhöz”.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangoztatta, hogy a Fidesz-KDNP elkötelezett az erdélyi magyarság, a székelység mellett, mindent megtesz azért, hogy használhassák saját szimbólumaikat, és a kormány is mindent megtesz azért, hogy az ezzel kapcsolatos jogkorlátozó lépéseket visszaszorítsák. Közölte, ha valóban az történt, amit a képviselő állít, azt nem tartja helyesnek.

A meccs után több szurkoló is jelezte, hogy magyarázat nélkül elvették tőlük a székely zászlót a Groupama Aréna bejáratainál. Az MLSZ a meccs előtt jelezte, csak nemzeti színű lobogókat lehet a lelátóra vinni, más zászlókat előbb „hitelesíttetni” kell. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon

305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.

Mitől zöldül a Balaton vize?
Mitől zöldül a Balaton vize?
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre