Hirdetés
Hirdetés

Az FBI nyomozott a romániai diák után, itthon mégsem hajlandók kiadni az USA-nak a gyereket

Mi várna a romániai diákra az Egyesült Államokban? Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Mi várna a romániai diákra az Egyesült Államokban? Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Elutasította kedden a bukaresti ítélőtábla annak a 17 éves romániai diáknak a kiadatását, akit az Egyesült Államokban azzal vádolnak, hogy több száz bombafenyegetést küldött amerikai intézményeknek, illetve kiskorú lányokat vett rá szélsőséges erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonkításra.

Székelyhon

2025. május 13., 19:042025. május 13., 19:04

A romániai tinédzser ellen 2024 decemberében adott ki elfogatóparancsot New York állam egyik bírája, és azóta több bűncselekmény miatt is nemzetközi körözés alatt áll: többek között

  • az Egyesült Államok elleni bűncselekmények elkövetésére irányuló összeesküvéssel,

  • kiskorúak szexuális kizsákmányolásával,

  • gyermekpornográfia terjesztésével,

  • tömegpusztító fegyverek használatával való fenyegetéssel

  • és terrorcselekmények elkövetésével való fenyegetéssel gyanúsítják.

Az amerikai nyomozó hatóságok szerint a romániai diák tagja több online bűnözői csoportnak, amelyek manipulációval és zsarolással erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonításra kényszerítik áldozataikat – írja az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés

A romániai diák az amerikai ügyészek szerint

romantikus kapcsolat hamis ígéretével kiskorú lányokat hálózott be,

majd többek között arra utasította őket, hogy készítsenek és osszanak meg szexuális tartalmakat, vegyenek részt erőszakos cselekményekben, beleértve a súlyos öncsonkítást és az állatkínzást. Ha az áldozat megtagadta az utasításait, a román tinédzser büntetésként bombafenyegetéseket küldött amerikai intézményeknek a nevében.

Kihallgatásakor a diák beismerte a bűncselekményeket. Elmondta, hogy 2022 decembere óta

több mint 450 bombafenyegetést küldött különböző amerikai intézményeknek.

A nyomozás során az FBI ügynökei hat áldozatot hallgattak ki, akiket a romániai diák manipulálással és zsarolással szélsőséges erőszakos cselekményekre, szexuális kizsákmányolásra és öncsonkításra kényszerített.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
2026. október 21., szerda

Ukrajna elnöke beleegyezne a harci cselekmények leállításába a jelenlegi frontvonal mentén

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.

Ukrajna elnöke beleegyezne a harci cselekmények leállításába a jelenlegi frontvonal mentén
2026. október 20., kedd

Kihirdették az első kijárási korlátozásokat Franciaországban

Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.

Kihirdették az első kijárási korlátozásokat Franciaországban
Hirdetés